Mégis beszántják a Corvinust?

Egyetemek, főiskolák összevonása, és bezárása várható a közeljövőben, felmerült a ”budapesti kifli”-terv, a Corvinusnak, úgy tűnik nincs sok esélye a megmaradásra – tudta meg az FN24. Elképzelhető, hogy a fővárosban és vidéken is csak négy intézmény maradna.

Korábban a témában:

A december végén elfogadott felsőoktatási törvény – az előzetes találgatások ellenére – még felsorolja az országban működő összesen 27 állami felsőoktatási intézményt (18 egyetemet, 9 főiskolát), továbbá megjeleníti természetesen az Orbán-kormány által újonnan alapított Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. A törvény e melléklete azonban, úgy tűnik, csak időhúzás volt, az intézményrendszer átszabásáról nem tett le a kormány. Az biztos, hogy június 30-ig minden egyes intézménynek el kell készítenie a hosszabb távú stratégiai tervét, s – elvileg – ezek alapján áll neki Hoffmann Rózsa és csapata – a költségvetési megszorításokat szolgáló és intézménybezárásokat célzó – fazonigazításnak. Február végén Kiss Norbert felsőoktatási helyettes államtitkár lapunknak adott interjújában előre jelezte az irányt, mint mondta, „valószínűleg lesz olyan kimenete a stratégiaalkotásoknak, hogy bizonyos intézmények integrálódhatnak”. Kiss hozzátette, a szerkezeti változásokat ősszel lehet csak kiérlelni.

A tervezés azonban a színfalak mögött zajlik. Az oktatási és a közigazgatási tárca járja a felsőoktatási intézményeket, mintegy tesztelve az érintettekkel az átalakítási terveket. Úgy tudjuk, hogy a felsőoktatás jövőjéről nem annyira Hoffmann Rózsáék döntenek, sokkal inkább a KIM közigazgatási államtitkárából december 1-jével Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá kinevezett Gál András Levente mozgatja a szálakat.

E „turnéról” kiszivárgott információk alapján a kormány úgynevezett felsőoktatási pólusközpontokat hozna létre. Mint arról egy birtokába jutott javaslat alapján az MTI beszámolt, képzési és kutatási fejlesztési pólusokat alakítanának ki. Hogy konkrétan ezek szervezeti integrációt is jelentenek-e, az nem derül ki az anyagból, de nem kétséges, hogy a szándék ez. Több forrásból is úgy tudjuk, és ezt a pólusközpontok tervezete is megerősíti, hogy a fővárosban – a területi elhelyezkedésük alapján – „budapesti kiflinek” becézett rendszer kialakítása várható, ami azt jelenti, hogy összesen négy egyetem maradna talpon, minden más intézmény ezekbe integrálódna be vagy megszűnne. E négy „szerencsés” intézmény a BME, az ELTE, a SOTE és természetesen a közszolgálati egyetem. Ebből az is következik, hogy az ország legsikeresebbnek tartott, nemzetközi mércével is elismert egyeteme, a Corvinus Egyetem jogutód nélkül megszűnne, annak karait az ELTE és a Műegyetem venné át.

Vidéken egyes hírek szerint négy, mások szerint hat intézmény maradna. A Debreceni Egyetemet, a Szegedi Tudományegyetemet, a Pécsi Tudományegyetemet, a Nyugat-magyarországi Egyetemet megtartanák, de egyelőre nem tudni mit akarnak kezdeni a Miskolci Egyetemmel és a győri Széchenyi Egyetemmel. A többi intézmény vagy integrálódna ezek közül valamelyikbe, vagy megszűnne. Úgy tudjuk, a szolnoki főiskolára például már kimondták a „halálos ítéletet”.

Kedden a parlamentben egyébként Hoffmann Rózsa kitért a szakma kizárásával előkészített, gyors, kvázi-titkos integrációs tervekre vonatkozó képviselői kérdések elől. Hiller István a Corvinus megszűntetéséről, a mindössze négy fővárosi egyetem talpon maradásáról szóló kérdéseit tendenciózusak minősítette, és kijelentette “nincs ilyen elhatározás és döntés”. Kiemelte: elsősorban az intézményeket kérdezik meg arról, milyen lehetőségeket látnak arra, hogy az adósságállományt, a rossz szerkezetet és a romló minőséget és egyéb problémákat orvosolják.

Nehezen képzelhető el azonban, hogy bármely főiskola vagy egyetem vezetői abban látnák a jövőt, hogy megszűnnek vagy beolvadnak más intézménybe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.