Belföld

Szegeddel ismerkedtek az Éden Hotel 2 sztárjai

A valóságshow vetítése még csak a felénél tart, a szereplők azonban már a szegedi Kárász utcán sétálnak. Arcuk még barna a mexikói napsütéstől.

Az Éden Hotel 2 szereplői nagyon örültek a vidéki kirándulásnak, hiszen újra találkozhattak egymással, ráadásul megismerkedhettek Omar barátjuk szülővárosával is. Séta, fényképezés a Dóm téren, ismerkedés a Kárász utcával, egy fagyi az egyik legjobb helyi cukrászdában, majd a félig-meddig házigazda Omar sejtelmes mosollyal lekanyarodik a Kölcsey utcán a Dugonics tér irányába.

Kiderül, hogy meg akarja mutatni a munkahelyét a többieknek. Akik rendszeres nézői a sorozatnak, azok tudják, hogy a szegedi fiú a vendéglátóiparban dolgozik, ráadásul mixer tanfolyamot is végzett. Meg is mutatja a tudományát abban a belvárosi étteremben, ahol dolgos hétköznapjait (és persze hétvégéit) tölti.

Kever is gyorsan néhány mojitót a többieknek. A korábban egymás kiejtésére spekuláló, olykor ármánykodó szereplők most a legnagyobb egyetértésben ültek egymás mellett, míg Horváth Éva műsorvezető a pultnál beszélgetett Omar kollégáival.

Amikor a csapat megérkezik az esti Édenparty helyszínére, a JATE Klubba, Éva elmondja, hogy neki kissé tanárnősen kellett viselkednie a többiekkel. Tudniuk kellett, hogy az általában nem jelent jót, ha ő megjelenik. Előírás volt a semlegesség látszatának fenntartása, hiszen a személyén keresztül senki sem következtethetett mások taktikai húzásaira.

Éva pedig mindent tudott, hiszen a kamerák elárulták, kik csapják be a többieket, kik szőnek összeesküvést mások ellen. Horváth Éva immár a második évadját forgatta le, ezúttal Mexikóban, és bár nagyon elégedett volt a helyszínnel, volt némi nosztalgia benne Kolumbia iránt. Dél-Amerikában ugyanis jóval impulzívabb volt a táj, bár ott is nagyon sokat kellett utaznia a stábnak, mire a hotelhez ért.

Voltak ugyanis napok Mexikóban, amikor többször is meg kellett tenni a 45 perces utat, így 2-3 óra is utazással ment el. Éva nagyon szeret utazni, világot látni, de ezúttal kevésbé élvezte a meglehetősen elhanyagolt utakon az autózást.

Persze ő mindig a szép élményeket hozza haza. Nem úgy, mint az az orosz kolléganő, aki a forgatás felénél felállt, mert úgy érezte ez nem az ő műfaja. A környéken forgattak egyébként a norvégok is, a dánok pedig már ott álltak az Éden Hotel ajtajában, amikor a magyarok még az utolsó éjszaka eseményeit forgatták.

A mindig mosolygós Omar is szívesen válaszolt a kérdésekre. Egyáltalán nem bánta meg, hogy részese volt ennek a taktikai játéknak. Számára nem jelentett gondot az, hogy másokkal kellett egy fedél alatt élnie, hiszen három éve minden balatoni szezont ugyanabban a siófoki szállodában tölti, ahol többen laknak egy szobában.

A szegedi fiú jó emberismerőnek tartja magát, ezért nem ijedt meg a nehéz szituációkban sem. Itt nem volt elég jóképűnek lenni, taktikázni is kellet, amihez ész és kombinációs készség is szükséges.

Omar egyébként korábban a SZOTE Klubban dolgozott, egyik kedvenc filmje a Koktél, imádja a munkáját, de ha valaki megkeresné, hogy vállaljon szerepet egy újabb valóságshow-ban, valószínűleg igent mondana. Édesapja guineai, Budapesten ismerkedett meg az édesanyjával, aki ősi szegedi. Aki még nem tudná, Omar civil neve Touré Omar Károly, és most jár a 24. életévében.

A rövid interjúk után aztán beindult a buli, mindenki vérmérsékletének megfelelő módon mulatott. Egy vadonatúj house-live-act formációval Újvári Péter és Pély Barnabás is beszállt a partiba. Azt persze, hogy ki nyeri az Éden Hotel 2-őt, még nem tudtuk meg, ahogy azt sem, hogy lesz-e harmadik évadja a sorozatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik