Szijjártó Péter a Fidesz elnökségi ülése után hozzátette: Orbán Viktor most a jelöléshez szükséges konzultációt folytatta le az elnökségi tagokkal.
Az MTI információi szerint a Fidesz elnöksége egyöntetűen foglalt állást Áder János fideszes európai parlamenti képviselő államfővé jelölése mellett, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre.
Korábban a tanácskozásról távozó Kövér László házelnök szavaiból az derült ki, hogy van olyan jelölt az államfői posztra, aki vállalná a tisztséget. Nevet nem mondott a Fidesz választmányi elnöke, azt ugyanakkor közölte, őt hivatalosan nem kérték fel a posztra.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden – miután tárgyalt az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció képviselőivel a szocialisták által az új köztársasági elnökkel szemben megfogalmazott elvárásokról – azt mondta, pénteken tájékoztatja az ellenzéket az államfő-választási eljárásról.