Belföld

Állandó a rendőri jelenlét a Mars téren

Körzeti megbízotti iroda nyílt a Mars téren, amire szükség van, hiszen havonta csaknem 60 ezer ember fordul meg a környéken.

A KMB hálózat a magyar közbiztonság egyik alappillére, elsődleges feladata a lakossággal való szoros kapcsolattartás – mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Mars téri piacon hetente 60-70 ezer ember fordul meg, egy forgalmas hétvégi napon akár ezer autó is várakozik a parkolóban. Ezért fontos, hogy a Mars térért és a közvetlen környezetéért felelős két körzeti megbízott mostantól a tér szívében, a Szegedi Vásár és Piac Kft. által üzemeltetett „M” pavilonban szolgál. A közelben megnyílt Árkád bevásároló központ és a buszpályaudvar ugyancsak elengedhetetlenné tette a körzeti megbízotti iroda megnyitását.

A rendőrök ezentúl a téren található irodából indulnak szolgálatba és oda is térnek vissza. Szolgálatuk jelentős részét gyalogosan töltik, ami főként piaci időben jelentősen növeli az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét. Az újonnan megnyílt KMB iroda számítógéppel, belső rendőrségi hálózattal és telefonnal ellátott, így a munkájukhoz szükséges valamennyi feltétel rendelkezésre áll.

A körzeti megbízottak olyanok, mint a rendőrök, csak feladatuk sokrétűbb. Amellett, hogy bűnmegelőzési, bűnüldözési és rendészeti hatáskörük van, ismerniük kell a környéket, annak lakosságát, az előforduló szabálysértéseket. A most kialakított szélhelyen két körzeti megbízott állomásozik majd. Innen hozzáférnek a rendőrség ügyviteli adatbázisához, aminek segítségével azonnal tudnak adatokat kérni a központi nyilvántartásból, és helyben tudnak adatokat rögzíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik