A több mint 200 millió forintos beruházás a tervek szerint a balatoni főszezonra elkészül – mondta Schmiedt Henrik polgármester az MTI-nek kedden.
A közlekedés biztonságának javítását szolgáló projektet 170 millió forinttal támogatja az Európai Unió és a magyar állam. A támogatást a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében pályázat útján nyerte el az önkormányzat, ezt az összeget egészítette ki mintegy 50 millió forinttal a testület. A projekt a községen átvezető Győr-Veszrpém közötti 82-es főút fejlesztése is egyben – tette hozzá a községvezető.
A Balatonhoz vezető főúton nagy a forgalom, a településen keresztül nyáridőben naponta átlagosan 14 000-15 000 gépkocsi közlekedik. A körforgalom lassításra készteti majd a 4200 lakosú községen áthaladó autókat.