Belföld

Kevés baleset, sok ittas volt Fejérben a hétvégén

Fejér megye útjain a húsvéti hétvégén hat sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Az okozók között ittas sofőr ugyan nem volt, azonban a közúti ellenőrzések során összesen 28 alkalommal színeződött el a szonda.

Két súlyos és négy könnyű kimenetelű balesethez riasztották a közlekedési helyszínelőket a megye útjain az elmúlt négy nap alatt. Halálos baleset nem történt. A sérüléses baleseteken túl összesen huszonkét anyagi káros közlekedési balesetnél intézkedtek a megye rendőrei. A baleseteket tekintve így ezen hétvége nem tekinthető kiemeltnek, átlagosnak mondható – tudtuk meg Németh-Kesz Mónika, rendőrségi szóvivőtől.

Az egyik súlyos baleset még szombaton délelőtt történt Kulcs, Kishalom pusztán. Saját mezőgazdasági területén egy meredek partfalon szándékozott lehaladni egy pótkocsis járműszerelvény sofőrje, melynek során a vontató megcsúszott, és a partfal aljában keresztbefordult, majd felborult. A baleset során a gépjárművezető medencetörést szenvedett. A vontatófülkében tartózkodó fiatal hölgy a balesetben nem sérült meg.

A másik súlyos kimenetelű közlekedési baleset vasárnap reggel történt Sárbogárd külterületén a 63-as számú főút 61+900 km szelvényében. Itt egy személygépkocsi árokba hajtott, melynek során az autóban ülő egyik utas súlyosan megsérült.

A fenti két baleset egyikénél sem merült fel, hogy a gépkocsivezető ittas lett volna. A velük szemben alkalmazott alkoholszonda ugyanis negatív értéket mutatott. Ezen kívül sem a könnyű kimenetelű, sem az anyagi káros közlekedési balesetekben érintett gépjárművezetők nem voltak ittasak.

A megye útjain azonban a rendőri ellenőrzéseknek köszönhetően összesen 28 ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a rendőrök. Közülük négyet pénteken, hatot szombaton, hármat vasárnap, míg tizenötöt hétfőn. A pozitív értéket fújtak között húsz kerékpáros és nyolc gépkocsivezető volt. Mindegyikükkel szemben eljárást indított a rendőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik