Belföld

Családi húsvétra hív Ópusztaszer

A Nemzeti Történeti Emlékparkban a kicsik aranytojást kereshetnek, a nagyok a tojáspatkolás mellett a kovácsolás mesterségét is kipróbálhatják.

A tucatnyi program vasárnap veszi kezdetét. A kézműves-foglalkozásokon a lányok tojást festhetnek, sőt tojást hímezhetnek, de mézeskalácsot is díszíthetnek. Közben a legények a “terelőtáborban” a racka juhokkal ismerkedhetnek, kipróbálhatják, hogy milyen irányítani az állatokat, sőt az állatok nyírását is megfigyelhetik és elsajátíthatják. Aki ezeket már tudja, a “nomádtáborba” siethet, ahol lovas bemutatóval várják az érdeklődőket.

Közben a kalandor ifjak a park területén kutathatnak az aranytojás után, aki ugyanis sikerrel jár, értékes ajándékokkal lesz gazdagabb, sőt az is kiderül, kié lesz a húsvéti bárány.

A szervezők nem csak a gyerekekre gondoltak. A két nap során lesz kuglibajnokság, családi-, anya-lánya és apa-fia vetélkedő, versmondóverseny a legényeknek, tojásfestő a lányoknak.

Hétfőn a skanzenben az ételszentelés után régimódi locsolkodás kezdődik, amelybe rendhagyó módon a Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltóegylet is bekapcsolódik zenés locsolkodással. A gyermekeket Paprika Jancsi Csúzlizdája, Barta Tóni Bábszínháza, Paprikajancsi Vásári Bábjáték és a Cuháré Táncműhely előadása szórakoztatja majd.

A tucatnyi program vasárnap veszi kezdetét. A kézműves foglalkozásokon a lányok tojást festhetnek, sőt tojást hímezhetnek, de mézeskalácsot is díszíthetnek. Közben a legények a “terelő táborban” a racka juhokkal ismerkedhetnek, kipróbálhatják, hogy milyen irányítani az állatokat, sőt az állatok nyírását is megfigyelhetik és elsajátíthatják. Aki ezeket már tudja, a “nomád táborba” siethet, ahol lovas bemutatóval várják az érdeklődőket.
Közben a kalandor ifjak a park területén kutathatnak az aranytojás után, aki ugyanis sikerrel jár, értékes ajándékokkal lesz gazdagabb, sőt az is kiderül, kié lesz a húsvéti bárány.
A szervezők nemcsak a gyerekekre gondoltak. A két nap során lesz kuglibajnokság, családi-, anya-lánya és apa-fia vetélkedő, versmondó verseny a legényeknek, tojásfestő a lányoknak.
Hétfőn a skanzenben az ételszentelés után régimódi locsolkodás kezdődik, amelybe rendhagyó módon a Sándorfalvi Önkéntes Tűzoltóegylet is bekapcsolódik zenés locsolkodással. A gyermekeket Paprika Jancsi Csúzlizdája, Barta Tóni Bábszínháza, Paprikajancsi Vásári Bábjáték és a Cuháré Táncműhely előadása szórakoztatja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik