Belföld

Lovas rendőrök járőröznek a tanyavilágban

Lovas rendőrök is részt vesznek mostantól alkalmanként a neszűri tanyavilág romló közbiztonságának helyreállításában, a március óta tartó rendszeres járőrszolgálatok mellett.

Halmai Ferenc, Jászberény rendőrkapitánya csütörtökön a városhoz tartozó Neszűrben hangsúlyozta: évtizedes probléma a bűnesetek számának növekedése a neszűri tanyavilágban.

Tájékoztatása szerint a statisztikák azt mutatják, az érintett településrészen élő néhány száz ember közérzetét nem elsősorban a jogellenes cselekmények kirívó száma és súlyossága, sokkal inkább azoknak a szűk közösség szinte minden tagját érintő és mindennapjait megkeserítő következményei rontják.

A rendőrségi ügyek 90 százalékát ugyanis Neszűrben mára a rendkívül megszaporodott fa-, illetve fémlopások adják, melyek minden helyi kert- és ingatlantulajdonos magántulajdonát, értékeit veszélyeztetik.

Ennek a saját eszközeivel immár a helyi önkormányzat és a rendőrség is igyekszik gátat vetni. Utóbbi a Készenléti Rendőrség munkatársaival megerősítve március óta hetente többször járőrözik a területen. Az alezredes azt mondta: az alkalmanként tucatnyi egyenruhás “erődemonstrációjáról” határozottan kedvezőek az első visszajelzések.

Jelezte: ennek az együttműködésnek a keretében indult el csütörtökön az első lovasrendőr-járőrszolgálat is Neszűrben. A külsőségeiben is tekintélyt parancsoló, karddal felszerelt járőrpár jelenlétére ugyan ritkábban lehet számítani, de időről időre a későbbiekben is megjelennek majd a jászberényi tanyavilágban – tájékoztatott a kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik