Belföld

Halálos szóváltás Badacsonyban – Keresik az elkövetőt

Egy badacsonyi szállodában rendezett születésnapi ünnepségen összeverekedett két vendég szombat éjjel. A sértett később a kórházban életét vesztette.

Egy badacsonyi szállodában egy vállalkozó ünnepelte születésnapját múlt hét pénteken. A több naposra tervezett mulatság ideje alatt, szombat hajnalban a szálloda emeleti részén – ahol a vendégeket elszállásolták – az egyik fiatalember korábbi vélt sérelme miatt szóváltásba keveredett egy másik meghívottal. A folyosón a 25 éves oroszlányi illetékességű Szabó Tamás ököllel arcon ütötte vitapartnerét, amelynek következtében a sértett tarkóját a liftajtóba ütötte. Az eszméletlen sérültet a mentősök az ajkai, majd később a győri kórházba szállították, de kedden életét vesztette. Az elkövető a cselekmény után ismeretlen helyre távozott – tájékoztatott Kómár Viktória, a , Veszprém MRFK sajtóreferense.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást Szabó Tamás ellen, jelenleg a nyomozás már halált okozó testi sértés miatt folyik.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a képen látható Szabó Tamás (szül.: Tatabánya, 1987.03.22., an.: Likerecz Ilona) tartózkodási helyét ismeri, vagy vele kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, munkaidőn túl a főkapitányság ügyeletén. Telefonon a 88/428-022-es számon (13-59-es mellék), illetve munkaidőn túl a 107-es, 112-es segélyhívószámon vagy a rendőr-főkapitányság ügyeletén lehet bejelentést tenni. Állandóan hívható zöld szám: 06-80/949-149.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik