Belföld

Szebb külsőt kapnak a háborús sírok

Több mint húszmillió forintból újulnak meg az Alsóvárosi temető világháborús sírjai Veszprémben. Ezt Brányi Mária alpolgármester jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Zentai László, a MH. 54. Veszprém Radarezred parancsnoka elmondta, a Honvédelmi Minisztérium ötmillió forintot ajánlott fel a munkálatokra. – Örömmel járulunk hozzá, hogy a megyeszékhely a város szívében olyan kegyeleti helyet alakítson ki, ahol méltóképpen lehet a hősökre emlékezni.

A háromszáznegyvenhat sír gondozását továbbra is a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt.látja el. Horváth Zoltán, a vállalat városgazdálkodási igazgatója hangsúlyozta, a rekonstrukció két ütemben zajlik majd, amelynek első része a napokban el is kezdődik.

Weber János építész-tervező hozzátette, az egységes fejkövekre 15-féle változatot készített, melyek közül a Honvédelmi Minisztérium választja ki a végleges verziót. Hangsúlyozta továbbá, hogy döntő többségében megmarad a jelenlegi sírok helye és a sírköveken szereplő információk, adatok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik