Belföld

Schmitté az arany meg a bronz

Schmitt bukta az államfőséget, de övé a Nap Legütősebb Mondata-díj. Üdv a t. Házból.

Kétezer-tizenkettő április másodikán a nap legütősebb mondata Schmitt Pálé: az a „lemondok” mindent vitt, aranyérmet ért. A nap második legütősebb mondata Kövér Lászlóé, aki a Schmitt-beszédet követő üléstermi gyomrozások után a szocialisták és a gyurcsányisták felé fordulva a házelnöki pulpitusról jelentette ki: „Méltatlan, hogy a tőlem balra ülők egyáltalán itt ülhetnek a Parlamentben.” A nap mondata verseny bronza szintén Schmitté. Az államelnök a személyét ért támadások kapcsán „megdöbbentő és elszomorító méltánytalanságról” szólva megjegyezte, hogy ma „semmi se szent”, egyebek mellett előfordulhat, hogy „a szülők bűne” miatt gyermekük bűnhődik.


Aranyember
Fotók: Berecz Valter

Nézzük először a dobogó két alsóbb fokát.

Az még belefért volna, ha Kövér László mezei fideszesként szortírozza ki verbálisan az MSZP és a DK képviselőit, az viszont necces, hogy mindezt elvileg pártok fölött álló házelnökként tette. Nem meglepő, hogy alig egy órával e kijelentés után sajtótájékoztatóján a minap ismét pártelnökké emelt Mesterházy Attila azt követelte Kövértől: „Ahol elhangzott az a mondat, onnan kérjen bocsánatot minden olyan képviselőtől, aki tőle balra ül.” Mesterházy úgy véli, az új köztársasági elnök megválasztásáig az államelnöki posztot átmenetileg betöltő Kövér László nemhogy erre a szerepre, de a házelnöki feladatra „sem jó”.


Ezüstbajusz

A bronzot érő „a szülő bűnéért a gyermek bűnhödjön” schmitti mondat kizárólag a Lázár-Schiffer-vitára való utalásként értelmezhető. Emlékezetes, hogy a Fidesz frakcióvezetője az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozásáról folyó vitában többször is kijelentette: az LMP-s Schiffer Andrásnak nincs „erkölcsi alapja” megszólalni a kérdésben, ugyanis két felmenője is magas tisztséget töltött be a Kádár-rendszerben (egyikük nagykövet, másikuk bankigazgató volt). Lázár véleménye a Fideszen belül is vitát váltott ki, de hogy a Schmitt-beszéd is kitért rá, bizonyára rendszerhiba. Kérdeztük magát Schiffert is – neki sincs ötlete a miértre.


Lázár János

Végül elemezzük azt az aranyos „lemondokot”. Tele vele a sajtó, köztük a mi oldalunk. Itt és most egyetlen körülményt emelünk ki, mégpedig azt, hogy valószínűleg Schmitt számára is váratlanul, az utolsó pillanatban született meg a Nap Legütősebb Mondata-díjat eredményező döntés.

A Fidesz hétfő délelőtti szokásos frakcióülése azért szakadt félbe, mert Schmitt egyszer csak találkozót kért a miniszterelnöktől. Orbán vette az adást, és azon nyomban elsietett. A képviselőcsoport vezetőjét, Lázár Jánost is meglephette a fejlemény, hiszen még korábban sajtótájékoztatót hirdetett tizenegy órára – ahol így természetesen nem jelent meg, hanem megüzente, hogy „valamikor délutánra” csúszik a rendezvény. Fideszes forrásaink szerint a frakciótagoknak fogalmuk sem volt arról, mit akar az államfő. Sőt Schmitt beszéde közben sem sejtették, hová fog kilyukadni a köztársasági elnök.

Schmitt pontban tizenhárom órakor lépett ki parlamenti irodájából, s a teremszolgák vezetője a patkóba kísérte őt. A még éppen államfő beszéde az utolsó mondatot kivéve a pénteki köztévés és a vasárnapi közrádiós „tisztességes vagyok” interjújának szerkesztett összefoglalója volt. Az a beszéd, amit bizonyára akkor is szó szerint így adott volna elő, ha marad a posztján.

Csakhogy zárásként odabiggyesztette azt az aranyérmes mondatot. Aligha járunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk: a kormányfő vezette végig ezen a beszédet és karriert záró soron az államfő pennáját.

Schmitt Pálnak jó pihenést kívánunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik