Belföld

Cozma-per: Második felvonás Győrben, de nem az utolsó

Nem várható a pénteki napon ítélethirdetés a Cozma-ügyben, ami a harmadrendű vádlott kétórás védői perbeszédével indul.

Március 30-án, 9.00 óra után megkezdődött a Győri Ítélőtáblán a Cozma-per fellebbviteli tárgyalás második napja.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, nem várható pénteken ítélethirdetés a Cozma-ügyben. A második tárgyalási napon a harmad- és negyedrendű vádlottak védőinek perbeszéde lesz hallható, az ügyészi reagálás, valamint az utolsó szó jogán felszólalnak a vádlottak.

Dr. Szikinger István ügyvéd perbeszédével kezdődött meg pénteken a tárgyalás, aki előre jelezte, hogy kétórás felszólalással készül. Azzal kezdte, hogy számos eljárási hiba történt az elsőfokú per során. Kiemelte, hogy védence büntetlen előéletű. A harmadrendű vádlott védője szintén az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését kéri, valamint azt, hogy az új eljárást a Veszprémi Törvényszéktől lehető legtávolabb eső bíróságon indítsák majd meg.

Az ügyvéd szerint a bántalmazást illetően megállapítható a szándékegység a vádlottak részéről, de a szúrást nézve semmiképpen nem. A harmadrendű vádlott nem értett egyet R. Sándor cselekményével, sőt a sértettek védelmére kelt, így részéről a szándékegység megvalósulása teljes mértékben kizárt.

Az utolsó védői beszéddel folytatódik – rövid szünet után – a tárgyalás a Győri Ítélőtáblán. Dr. Lehner Béla ügyvéd életveszélyt okozó testi sértés helyett súlyos testi sértésre minősítését kérte a negyedrendű vádlott számára. Nagy hangsúlyt fektetett perbeszédében arra, hogy védence egy székkel verekedett, amivel szakértői megállapítás szerint sem követhető el életveszélyt okozó testi sértés. Hozzáteszi továbbá, ügyfele bűnelkövetése kizárólag a Patrióta lokálban valósult meg, az utcára felérve, már nem vett részt az összetűzésben.

Ügyészi reagálás nem történt a Győri Ítélőtáblán a védői perbeszédek elhangzása után.

Utolsó szó jogán R. Sándor, elsőrendű vádlott többször elmondta, hogy nagyon sajnálja, amit tett, nem kívánta senki halálát, nem tudja visszacsinálni, ami történt. Nem akart gyilkos lenni, nem akarta egy ember életét elvenni, nem szerettet volna másokat a gyermeküktől megfosztani.

Másodrendű vádlott, N. Győző elmondta, hogy nem az ártatlanságáról akarja meggyőzni a bíróságot, mert nem ártatlan, büntetését méltósággal viseli, viszont emberölésben nem vett részt társtettesként. Bármit megtenne, hogy visszacsinálja a történteket, ha lehetne, odaadná saját veséjét Ivan Pesicnek. Nagyon sajnálja, hogy egy ilyen fontos szervet vett el egy élsportolótól. Elítéli saját tettét, de nem érzi azt, hogy igazságos eljárás résztvevője lett volna. Hangsúlyozta, ellene nem szükséges polgári peres eljárást indítani, mivel szívesen felajánlja összes vagyonát, minden értéktárgyát, ha ezzel enyhíteni tudja azok fájdalmát, akik érintettek az ügyben.

Arra kérte a bíróságot, hogy súlyos büntetést szabjanak ki rá, de csak azért, amit elkövetett. A megérdemelt büntetés letöltése után pedig új életet kezdhessen, hiszen a mostani állás szerint nem valószínű, hogy élve távozhat a börtönből.

Sz. Iván, harmadrendű vádlott elmondta, nem kérhet bocsánatot Marian Cozma szüleitől, mivel nem tett semmit fiúk ellen. Ivan Pesic létezéséről nem is tudott. Utolsó szó jogán folyamatosan azt hangoztatta, hogy nem követte el, azokat a bűncselekményeket, amikkel vádolják, s szeretné, ha hazugságvizsgáló előtt is elmondhatná állításait.

P. Gábor, negyedrendű vádlott annyit mondott az utolsó szó jogán, nagyon sajnálja a történteket, s mindenben egyet ért azzal, amit ügyvédje elmondott.

B. Csaba, ötödrendű vádlott arról beszélt, hogy az elejétől kezdve együttműködött a hatósággal, elnézést kért már a tettéért. Rosszkor volt, rossz helyen.

Hatodrendű vádlottat, G. Péternét elmondása szerint annyira megviselték a tárgyaláson elhangzottak, hogy nem képes beszélni, viszont egyetért védője által elmondottakkal.

Hetedrendű vádlott, A. László nem kívánt élni az utolsó szó jogával.

A Cozma-ügy április 27-én folytatódik a Győri Ítélőtáblán, az egyelőre még nem eldöntött, hogy tárgyalással, vagy más egyéb módon.

Az első tárgyalási nap eseményeit itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik