Akár a nap híre lehetett volna, hogy Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványa nemzetközi konferenciát tart a mélyszegénységről Pest egyik négycsillagos szállodájában, ha köztársaságunk elnöke nem épp most készülődne lemondani, illetve nem most készülődne valaki, hogy mondja neki, hogy mondjon le, de ez már egy másik cikk témája – mi maradjunk csak Bajnainál. Még akkor is, ha a hotelfolyosón több szó esett kisdoktoriról, mint közmunkáról.
Fotó: Kummer János
A Haza és Haladás (HH) deklarált célja szakpolitikai csomagok kidolgozása. Nem deklarált célja pedig az, hogy építse a Bajnai-imágót. Méghozzá arra: ha esély mutatkozik bármikor is az Orbán-kurzus leváltására, Bajnai Gordon a lehető legkigyúrtabb presztízzsel léphessen fel az ellenzék és a civilek pártok fölötti integrátor miniszterelnök-jelöltjeként.
A HH a múlt héten mutatta be első programcsomagját, tudósítottunk róla. Szegénységellenes ideája három fő elemet tartalmaz. Először is egy „erős feltételekhez kötött, rászorultsági alapú, munkába állást ösztönző segélyt, amely nemcsak a munkanélkülieknek járna”. Másrészt a „hátrányos helyzetű gyerekek korai fejlesztéshez való hozzáférésének javítását, és ezáltal későbbi iskolai lemaradásuk csökkentését”. Harmadrészt az „óvodáztatási támogatás bevezetését”.
A csütörtöki konferencia délelőtti etapjának résztvevői olyan, számukra fontos kérdéseket jártak körül, minthogy kvantitatív és/vagy kvalitatív kutatási módszer alkalmazandó-e kutatásaik során – akit ez érdekel, kedvére csemegézhet majd az alapítvány honlapjára hamarosan kikerülő előadásvázlatokból. Mi ezt most kihagyjuk. Csupán a program bírálatára felkért Köllő János esszenciális mondatát idézzük: Az alapítvány programja „elindult egy olyan úton, amely esetleg csökkentheti a mélyszegénységet”.
Még egyszer: „elindult”, „esetleg”.
Itt a Lázár!
A délután már azon érdeklődőket is felébresztette, akik nem szocmunkás szakon szerezték diplomájukat. Indításként pódiumbeszélgetés zajlott civil aktivistákkal mindenféle gyakorlati tapasztalatokról. De sajtó nyálelválasztását igazán az ezt következő kerekasztal-beszélgetés indította el. Ennek moderátora Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke volt. Vendégei pedig parlamenti pártok szakpolitikusaiból verbuválódtak: az LMP-ből Szél Bernadett, az MSZP-től Kiss Péter, a Demokratikus Koalíciótól Niedermüller Péter érkezett, a sztárvendég pedig nem más, mint a fideszes Lázár János. Utóbbi úr megjelenése keltette a legnagyobb feltűnést, mégiscsak egy oroszlán ő a barlangban.
Lázár a közönség derültségét kiváltva azzal kezdett, hogy sajnos nem tudta követni a konferencia délelőtti történéseit, mert „egyéb eseményekkel” volt elfoglalva – és már körbe is rajzolta Schmittet.
Abban, jó vendégként, az összes megjelent politikus egyetértett, hogy kiváló munkát végzett a HH. A legerősebb kritikát Lázár János fogalmazta meg azzal, hogy okozna némi társadalmi fölhördülést, ha egy kormányzat az eddiginél „liberálisabban, ráadásul több segélyt osztana”.
Kiss Péter azt emelte ki, ha nem bővül a munkakínálat, az állam hiába tol most vissza korábban rokkantosított embereket a munkaerőpiacra. Niedermüller Péter úgy ítélte meg, a szegénység kezelése lehet az a téma, amiben egyezségre jutnak a pártok. A DK-s szakpolitikus az Ormánságot hozva fel példának kijelentette: az öröklött mélyszegénységben és sokadik generációs munkanélküliségben élők számára nincs vissza út a társadalomba és a munka világába. Lázár János erre rímelve beszélt arról, hogy az ország bizonyos területein „állami közmunkaprogramok nélkül nem léteznek és belátható időn belül nem is fognak létezni” munkahelyek.
Szél Bernadett felemlegette, hogy néhány magyar településen a polgármester a porta tisztántartásához kötötte a segélyek kifizetését. Ez, véli az LMP-s politikus, „sérti az emberi méltóságot”.
Igazán az eszével lát az ember
„A magyar szakpolitika-készítésben szokatlan alapossággal” szerkesztődött a Haza és Haladás szegénységellenes programja – ezt Bajnai Gordon osztotta meg a közönséggel záróbeszédében. Meg azt a vészjósló tételt is, miszerint „nem azok csinálnak forradalmat, akik szegények, hanem azok, akik csalódnak”.
Alapvetően két típusú szociálpolitika létezik – ezt a múlt heti programbemutatón is hangsúlyozta Bajnai -, az egyik „pólus” kizárólag áldozatnak látja a szegényeket, a másik pedig “érdemtelennek, önhibájukból bajba kerülőknek, bűnözőknek” ítéli a leszakadókat. A volt miniszterelnök szerint “valahol a két véglet között van az igazság”. Vagyis: “a társadalomnak kutya kötelessége segíteni” azokon, akik önállóan képtelenek boldogulni, viszont cserébe joggal elvárhatja, hogy a segélyezettek éljenek a felkínált lehetőségekkel.
Bajnai szerint alku kell köttessen a szolidaritást finanszírozók és a szolidaritás kedvezményezettei között. A volt miniszterelnök úgy véli, épp azért, mert például az általa javasolt korai fejlesztés és „beóvodáztatás” alanyai csak „húsz év múlva lesznek adófizető polgárok”, tilos késlekedni.
„Aki a szívével nem látja be ezt, lássa be az eszével: ha nem változtatunk, már középtávon fenntarthatatlanná válhat Magyarország helyzete.” Legyen ez megtekerten kisherceges záróbölcseletünk Bajnaitól.
