Belföld

Elvitték a Károlyi-szobrot a Kossuth térről

Az alkotást egy műhelybe szállították, ahol restaurálják, majd ezt követően Siófokon állítják fel.

Elszállították csütörtök kora reggel a Károlyi-szobrot a Kossuth Lajos térről. Az Országgyűlés Sajtószolgálata azt közölte: a szobrot a tér felújítása miatt esedékes régészeti munkálatok miatt kellett elszállítani. Az alkotást egy műhelybe vitték, ahol restaurálják, majd ezt követően Siófokon állítják fel.

Wachsler Tamás elmondta azt is, hogy csak április közepe után lesz világos, kerül-e valamilyen alkotás a szobor helyére. Az MTI helyszíni tudósítója azt tapasztalta, hogy már a szobor felett lévő ívet bontják a munkások.

Az MSZP aktivistái, akik őrséget vállaltak a szobor mellett, most is a helyszínre siettek. Patek Gábor kispesti helyi képviselő közölte: demonstrálni fognak, hogy tiltakozzanak a szobor elbontása ellen.

Az alkotás elbontását az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte a Kossuth téri rekonstrukcióhoz kötődően. Március elején vált biztossá, hogy a Kossuth tér rekonstrukciója miatt nem maradhat a helyén a szobor. A tervek szerint az átalakítás után mélygarázs, látogatóközpont és múzeum is lesz a téren. A projektvezető szerint cél, hogy eltűnjön a terület „elburjánzott erdőbe oltott használtautó telep imázsa”.

A siófoki képviselő-testület már hozott elvi döntést a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még határoznia kell. A tervek szerint a vasútállomás előtti Millennium parkban áll majd. Varga Imre, a szobor alkotója a múlt héten a Heti Válasznak azt mondta, tudomásul veszi, hogy eltávolítják a Kossuth térről Károlyi Mihályt ábrázoló emlékművét, bár a döntésnek nem örül.

A Hír24 korábban budapesti járókelőket is megkérdezett arról, hogy mit szólnak az alkotás eltávolításához. Ha kíváncsi a válaszokra, kattintson ide.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik