Belföld

Budapesten és Szegeden vezet az MSZP

Több jel is utal arra, hogy az elmúlt másfél évben tapasztalt politikai letargiából lassan kikerül a magyar választóközönség írja a Nol.hu

Mint azt a Szeged24 korábban megírta, Szegeden jelentős előnnyel vezet a Magyar Szocialista Párt a kormányzópárt előtt. Az Ipsos által publikált legfrissebb adatok és azoknak a 2010-es választásokat követő eredményekkel való összehasonlítása a választópolgárok aktivizálódását, a fővárosi erőviszonyok megfordulását, a nagyvárosokban és a falvakban élő lakosság pártszimpátiájának átalakulását mutatják.

Az Ipsos márciusi kutatása rávilágított arra, hogy az elmúlt hetekben két olyan változás történt a pártok támogatottságában, amelyek lefékezték, mi több, némileg vissza is fordították a korábbi hónapok tendenciáit.

Az őszi és a téli hónapokban kifejezetten népes volt a pártoktól távolságot tartók csoportja, januárban eddig soha nem tapasztalt magasságokban, 57 százaléknál járt az arányuk, ez márciusra 52 százalékra csökkent. Decemberben, januárban a lakosság egyharmada volt aktív, jelenleg ennél többen, négytizednyien mondták el, hogy elmennének választani, ha most vasárnap lenne a voksolás.

Az aktivizálódás legfőbb nyertese az MSZP és a Fidesz, e két párt az év eleje óta negyed-negyedmillióval gyarapította táborát. A szocialistáknak főleg a negyvenes-ötvenes korosztályokban, az alacsony iskolázottságúak körében és a falvakban sikerült erősíteniük, de valamelyest javultak a pozícióik a fővárosban is. Utóbbi azért érdekes, mert hosszú idő után Budapesten az MSZP-nek ismét sikerült visszavennie a vezetést 24-21-re, igaz, előnye a Fidesszel szemben statisztikai értelemben árnyalatnyi.

További részletek itt olvashatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik