Belföld

Nem kerül fogdába a renitens autós

Még hatályba sem lépett, máris módosítják az új szabálysértési törvényt.

Az április 15-én hatályba lépő kódexet módosító indítvány szerint – amelynek általános vitája kedden lesz – megkönyörülnek a visszaeső szabálysértőkön: mégsem kell börtönbe vonulniuk – írja a Népszabadság. A harmadik szabálysértésnél viszont – legyen szó bármilyen kihágásról, a biztonsági öv használatának elmulasztásától a záróvonal átlépéséig – ugrik a jogosítvány.

A törvény ugyanakkor megfeledkezett bizonyos szabálysértésekről, amit a lap forrásai azzal magyaráztak, hogy a jogalkotó – a közlekedési kihágások kivételével – csak azt a jogellenes cselekményt akarta szabálysértésnek minősíteni, amelynek harmadik elkövetése „megér” egy elzárást. Az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szabálysértési tényállások többsége ágazati törvénybe kerül, de a Népszabadság furcsállja, miért szabálysértés, ha engedély nélkül állítanak elő, árusítanak élelmiszert, és miért bírság jár azért, amikor megfelelő engedély nélkül gyógyítanak.

A törvénytervezet ugyanakkor tartogat egy meglepetést is. Szabálysértést követ el, aki „erdőben (…) a külön jogszabályban meghatározott erdei haszonvételeket (…) jogszerűtlenül gyakorolja”. Ez nagyjából így volt eddig is, de az állami erdőkben szabadon szedhető volt virág, vadgyümölcs, moha, gomba és gyógynövény a saját szükségletet meg nem haladó mennyiségben. E helyett április derekától „az elhalt fekvő fa és gally gyűjtése, illetve elhalt, száraz ág nyesése” fordulat szerepel majd a törvényben. Erdei gyümölcs és gomba helyett így csak tűzifát lehet szabadon gyűjteni – írja a lap.

Mint korábban a Hír24 megírta, a kódex mellé a Belügyminisztérium meghatározta azokat a közlekedési szabálysértéseket, amelyek esetén április 15-től meghatározott összegű bírságot kell kiszabni. Lapunknak Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke képtelenségnek nevezte a fix összegű bírságolást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik