Belföld

Vádemelési javaslat a tragédiát okozó kamionsofőr ügyében

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség az M43-as autópályán tavaly októberben történt, tizennégy halálos áldozatot követelő baleset ügyében.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Szeged24-et arról tájékoztatta, hogy tavaly október 30-án egy faanyagot szállító román kamion Makó irányából Szeged felé tartott az M43-as autópályán, amikor egy enyhe, balra ívelő kanyar után a középső elválasztó szalagkorlátot átszakítva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott az oldalára borulva frontálisan összeütközött egy Makó felé haladó román kisbusszal. A baleset következtében mindkét jármű az út menti árokba csúszott.

A tűzoltók megfeszített munkával, több mint egy óra alatt szabadították ki a kisbusz roncsai közül a tizennégy halálos áldozat – köztük egy hatéves kislány, egy nyolcéves kisfiú és négy nő – holttestét és a túlélőt. A férfit – a gyermekek édesapját – a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az elhunytak valamennyien román állampolgárok voltak; Giurgiu megyéből, Alexandria városából, Neamt megyéből, Clejani településről és Arges megyéből származtak.

A kamiont vezető 31 éves aradi férfi súlyos sérülésekkel került kórházba, a rendőrség ott vette őrizetbe. Ellene – előzetes letartóztatása mellett – halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben a rendőrség befejezte a nyomozást, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldi az ügyészségnek

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik