Belföld

Zsidó áldozatokra emlékeztek Kőszegen

Pénteken, mint ahogy 28 éve minden márciusban, arra emlékeztek Kőszegen, hogy 1944. március 24-én gázzal öltek meg munkaszolgálatosokat.

Az egykori kőszegi téglagyár barakkjaiban mártírhalált szenvedett munkaszolgálatosokra emlékeztek verssel, beszédekkel és kaddissal (héber imával).

Olyan tragédiára emlékezünk, amely nem csak Kőszegé, nem csak Magyarországé, hanem minden normálisan gondolkodó ember számára az egész emberiség tragédiája – kezdte beszédét dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára, aki szerint a XX. század két végtelenül gonosz diktatúrája, a fasiszta és a kommunista miatt sajnos az év minden napján lenne mire, lenne kikre emlékeznünk. Kiemelte: a diktatúrákat külföldről importálták, idegenek erőltették rá Magyarországra.

Az államtitkár elmondta, Kőszegen 1941-ben még 110 zsidó élt, de ma már csak egy romos, magánkézben lévő zsinagóga emlékeztet arra, hogy valaha itt virágzó közösségük volt. Dr.Rétvári Bence megemlítette, hogy az első Orbán-kormány vezette be a holocaustra emlékezés napját. Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar iskoláknak csak 16 százalékában rendezik meg az emléknapot.

A mauthauseni koncentrációs tábort túlélt dr. Lazarovits Ernő örömét fejezte ki amiatt, hogy Kőszegen évről évre a diáksággal együtt tartják ezt a megemlékezést. Ő volt az, aki kaddist énekelt, ezzel is megemlékezett az 1944. március 24-én Kőszegen egy napig működött gázkamrában elpusztított beteg, magatehetetlen munkaszolgálatosokra.

A cikk folytatásáért ide kattintsanak!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik