Belföld

Aranykezű ollóbajnokok

1997 óta rendezik meg Győrben azt a modellversenyt, melyen a ruhaipari tanulók bizonyíthatják tehetségüket. Az ügyes kezű textil virtuózok kreációit idén is teltház fogadta a kamarában.

15 évvel ezelőtti indulásakor még csak egy háziversenyként pozícionált a Kossuth Lajos Ipari Szakiskola modellversenye, mely ma már megyei szintű rangadóvá nőtte ki magát. Idén Pápáról, Sopronból is érkeztek diákok a kereskedelmi és iparkamara székházába, az előzetesen meghirdetett 3 csoportba pedig csaknem 30 diák jelentkezett. Az alkalmi, a hétköznapi viselet és a fantázia kategóriákban igazi remekművek születtek, a női szabó tanulók 53 egyedi, különleges szerelést varázsoltak a színpadra. „A diákok munkáját a szakoktatók is segíthették, ami azért is fontos, mert így még inkább megismerik az anyagokat a tanulók, és nagyon sok praktikus ötletet kaphatnak mestereiktől. Ez a vetélkedő a fiatalok számára egyfajta játék, ahol kamatoztathatják tudásukat” – mesélte a Győr24-nek Oláhné Médl Gizella versenyfelelős, aki azt is elárulta, hogy volt olyan jelentkezőjük, aki alig fél éve tanulja csak a szakmát.

A színvonalas rendezvényen volt olyan résztvevő is, aki több kategóriában is indult, így Pingiczer Kitti is, aki szinte minden évben bemutatja ruhakölteményeit a nagyközönség előtt. „A mostani szettek között van egy kártyapakliból álló művem is, ehhez az alapötletet anyukám adta. Nagyon szeretem az Aranyollót, szerintem ez a szakmai bevetés óriási kihívással bír.

A szponzoroknak köszönhetően a dobogósok ezúttal is értékes ajándékokkal gazdagodtak, de ami ennél is fontosabb, hogy neves szakmai zsűri előtt debütálhattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik