Belföld

Törvénysértő volt Zombori István kirúgása

Pert nyert a Móra Ferenc Múzeum korábbi igazgatója a fenntartó megyei önkormányzat ellen.

Megsemmisítette a Szegedi Munkaügyi Bíróság Zombori István egykori múzeumigazgató ellen hozott fegyelmi határozatot, melyet a felmentésével kapcsolatos eljárás lezárásaként fogalmazott meg a Csongrád Megyei Közgyűlés tavaly májusban.

Mint ismeretes Magyar Anna, a megyei közgyűlés elnöke kezdeményezte az eljárást Zombori ellen még 2011 márciusában, a múzeumigazgató akkor úgy nyilatkozott, az elnök személyes bosszúja állhat a háttérben, aminek szerinte az M43-as ásatásokkal kapcsolatos véleménykülönbségek a fő mozgatórugói. Hosszas huzavona után végül egy májusi közgyűlés – mely fegyelmi bizottságként járt el az ügyben – kilenc pontban fogalmazta meg elmarasztalását Zomborival szemben. A döntés után egy interjúban a leváltott igazgató úgy fogalmazott, hogy a jog megcsúfolása történt, és bírósági úton szerez érvényt igazságának.

A Szegedi Munkaügyi Bíróság megsemmisítette a kilencpontos fegyelmi határozatot, február végén jogerőre emelkedett ítéletében kimondta többek között, hogy mind az eljárás és az azt lezáró határozat törvénysértő volt.

A témáról itt olvashatnak többet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik