Belföld

Csúcskórház lesz a Petz

A Semmelweis-terv szerint a nyugat-dunántúli térség vezető intézménye lesz a győri kórház. A Petz igazgatója úgy látja, eddig is betöltötték ezt a pozíciót, amennyiben szükség volt rá.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház betegeinek 95 százaléka a győri, pannonhalmi és téti kistérség pácienseiből tevődik össze, de természetesen az intézmény a megyében élőket is maximálisan ellátja. Csakúgy, mint a nyugat-dunántúli régió speciális eseteit, ennek is köszönhető, hogy a jövőben a térség vezető intézménye lesz a Petz. „A központosítást az hívta életre, hogy egyes betegségcsoportokat a szakemberek hozzáértése és az eszközállomány miatt könnyebben ellátnak a kijelölt létesítmények. Kórházunkban mintegy 15 szakterületen tudjuk fogadni a kiemelt ellátást igénylő betegeket, az égésplasztikától az érsebészetesen át, egészen a gyermekgyógyászatig” – hangsúlyozta a Semmelweis-terv fontosságát Dr. Tamás László János. A főigazgató hozzátette, hogy ez beteglétszám növekedést alapvetően nem eredményez, hiszen a súlyos, csak a győri egészségügyi centrumban kezelhető pácienseket eddig is fogadták az intézményben.

Az átalakításokkal kapcsolatban folyamatosak az egyeztetések a kórházak igazgatói, valamint az államtitkárság között, de a finanszírozás körül is vannak még válaszra váró kérdések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik