A Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója letiltotta a nemzeti ünnepen a Bem-szobor előtti megemlékezést- jelentette be sajtótájékoztatón Szigli István, Szárazrét önkormányzati képviselője, hétfőn.
Szigli István elmondta: a Farkasvermi úti tagintézmény udvarán a szobrot az elmúlt évben azzal a szándékkal állíttatta. egymillió forint felhasználásával az önkormányzat, hogy legyen egy emlékhely, ahol a dicsőséges eseményekre emlékezhetnek a városrész lakosai, gyerekei. A szárazréti pedagógusok készültek az iskolásokkal és az óvodásokkal már a múlt héten az ünnepségre, ám pénteken az igazgató kijelentette, hogy az anyaiskolában lesz a rendezvény.
A Fehérvár24 Szili Csaba igazgatótól megtudta: a képviselő őt nem kereste meg a rendezvénnyel kapcsolatban. Már korábban megkezdték egy nagy interaktív ünnepség szervezését az anyaiskolában azért, hogy a gyerekek együtt ünnepeljenek. Véletlenül tudta meg az egyik kolléganőjétől, hogy mit terveznek Szárazréten.
Szili Csaba hangsúlyozta: a két időpont üti egymást, ám ha Szigli István megkeresi, akkor még most is megtalálhatják a módját annak, hogy mindkét ünnepség meglegyen. Ő is szeretné, ha az egész iskola jelen lenne a Bem-szobornál tartott megemlékezésnél, mivel a felsősök 60-70 százaléka szárazréti, tehát nem tekinti lezártnak az ügyet.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskolába 400 diák jár. A felsősök 320-an a Liget soron lévő anyaiskolában tanulnak, míg az alsósok 80-an a Farkasvermi úti tagintézményben.