Belföld

Szeder közé rejtették a cigarettát

Röszkénél peches napjuk volt a csempészeknek.

Szombaton Röszkénél egy szerb férfi a pénzügyőröknek azt állította, hogy az általa vezetett tehergépjármű üres. A kamiont röntgen segítségével átvilágították és a mennyezetnél eltérő sűrűségű foltokra lettek figyelmesek.

A házilag barkácsolt, átalakított rejtekhelyről összesen 2 ezer doboz Marlboro márkájú szerb adójeggyel ellátott cigaretta került elő. A pénzügyőrök szerint a dohánytermék értéke csaknem 2 millió forint – tájékoztatta a Szeged24-et Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi regionális szóvivője.

Néhány órával később – szintén Röszkén – pórul járt az a szerb állampolgárságú féri is, aki 21 mázsa fagyasztott szedret akart szállítani Szerbiából Németországba. A szigorított vizsgálat során kiderült, hogy a szeder között összesen 10 ezer doboz különböző márkájú – Classic, Pall Mall, West, Marlboro, Lucky Strike, Memphis, Winston, Davidoff – szerb cigarettát rejtettek el, amelynek piaci értéke meghaladja a 9 millió forintot.

Röszkén ért véget az útja annak a szerb állampolgárságú férfinak is, aki személygépjárművével akart belépni az országba tegnap. Az utas kérdésre elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

Ennek ellenére a pénzügyőrök a jármű tételes vámvizsgálata mellett döntöttek, amely gyors eredményhez vezetett: a gépkocsi házilag átalakított, dupla alvázából összesen 2.678 doboz különböző márkájú – Marlboro, Lucky Strike, Davidoff, LM, Eve – cigaretta került elő, melynek piaci értéke közel 3 millió forint – közölte a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik