Belföld

Schmitt nem fütyül az egyharmadra

Sípoló és a lemondását követelő tüntetők várták Szombathelyen. Azt mondta, hogy továbbra is mindenki államfője akar lenni.

A köztársasági elnök szerint a hatalmon kívüliek véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért mindenkivel együtt kíván működni, aki a közjó szolgálatáért tesz. Schmitt Pál ezt részben annak kapcsán mondta, hogy pénteken, országjárása tízedik állomásán tüntetők kis csoportja hangos sípszóval fogadta a szombathelyi megyeháza előtt.

Az államfő a szombathelyi és Vas megyei közgyűlés együttes ülésén hangsúlyozta, valamennyi magyar köztársasági elnöke akar lenni, ezért „ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek”. Elmondása szerint, ha tiltakozókat lát, mindig felvetődik benne a kérdés, mit csinál rosszul köztársasági elnökként: az alaptörvény rendelkezéseit értelmezi-e rosszul, az alkotmányosság őreként követ-e el hibákat, vagy a hadsereg főparancsnoki teendőit látja-e el nem megfelelően.

“Nem érdemes közepesnek maradni”

A közgyűlés után a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanulóival találkozott az államfő. Arra bíztatta őket, soha ne elégedjenek meg a jelen állapottal, helyette mindig törekedjenek többre. Úgy fogalmazott, mindent lehet, csak közepesnek lenni nem érdemes.

Felidézte, hogy korábban 17 évig dolgozott szállodákban, amely talán a legjobb megalapozója volt későbbi politikai pályafutásának. Alázatot tanult, továbbá rögzült benne az is, hogy minden vendég fontos és valamennyi partnert tiszteletben kell tartani.

Mint arról a Hír24 beszámolt, a Medián felmérése szerint a megkérdezettek 41 százaléka azt mondja, Schmitt Pálnak le kellene mondaniaa doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt, 38 százalékuk viszont úgy véli, nem kellene távoznia az államfőnek. 21 százalék nem adott egyértelmű választ.

Az államfő a napokban visszautasította a plágiumvádat, az ügyben vizsgálódó bizottság döntését azonban tiszteletben fogja tartani. Az egyetemi vizsgálóbizottság március 28-án teszi le az asztalra a jelentését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik