Március 27-én teszi közzé az első előzetes adatokat a 2011. évi népszámlálás eredményeiről a Központi Statisztikai Hivatal, a korábban bejelentett terveknek megfelelően – közölte az intézmény pénteken. Jelenleg zajlik a népszámlálás kérdőíveinek kódolása, illetve azok felkészítése a gépi feldolgozásra, amely több egymásra épülő munkaszakaszból áll. Ennek első lépése a kérdőívek előkészítése a feldolgozásra. Ezt követi a tömeges gépi feldolgozás, az utolsó munkaszakasz pedig a népszámlálási adatbázis kialakítása lesz.
A kitöltött kérdőíveken háromféle jelölés található: X jelölés, szám, valamint kézírással írt szöveg. A KSH felhívta a figyelmet arra is, hogy “ahány ember vett részt a kitöltésben (számlálóbiztosok, lakosság), annyi írásmód” szerepel a kérdőíveken, ezért ahhoz, hogy a tömeges feldolgozás során az adatok jó minőségben és a kérdőíven szereplő tartalommal rögzüljenek, szükség van a kérdőívre bejegyzett számok és jelek formai ellenőrzésére.
Kitértek arra is, hogy a szabad szöveggel, kézírással beírt válaszok (település, állampolgárság, nyelv, nemzetiség, vallás) gépi felismerése bizonytalan, ezért ebben a munkaszakaszban ezeket a válaszokat számkóddal látja el a KSH, és ekkor töltik ki a kérdőíven szaggatott vonallal jelölt kódnégyzeteket is.