A tavalyi október huszonharmadikai ünnepségek előtt pár nappal lett hírré, hogy három méter vastag betonfalakkal határolt bunker áll a Magyar Rádióban; mi több, a kommunista titkosszolgálat egészen 1991-ig lehallgatóközpontként működtette az épületet, ahonnét a közmédium újságíróinak telefonbeszélgetéseit ellenőrizték.
A botrányt Jónás István, a Magyar Rádió jelenlegi vezérigazgatója szellőztette meg. „Az objektum a diktatúra új szakaszában új szerepet kapott, lehallgatóközpont lett. S a legegyszerűbb módon a Magyar Rádió telefonvonalaira kapcsolódva két ember beosztás alapján hallgatta le a kollégákat. 1991-ig működött ez a lehallgató rendszer. Én nem tudom, hova, de eltűntek a rádióból azok a feljegyzések, amelyek a lehallgatások alapján készültek, pedig magam is kíváncsi lennék, mert én 1991 előtt már ott dolgoztam, hogy esetleg mit hallgatott le ott egy belügyi munkatárs” – szó szerint ezt nyilatkozta Jónás István, a közrádió vezérigazgatója 2011. október tizenkilencedikén a Ma Reggelben.
Fotó: MTI / Kollányi Péter
Állítását a közrádió egy irattárosa, Sávoly Tamás kutatásaira alapozta. Az ügyben több médiumnak is nyilatkozó Sávoly részletekről is beszámolt. „A rádió bunkerében valószínűleg már 1957-től folytak lehallgatások. A telefonközpontot egy ember kezelte, de az alsó szinten ketten dolgoztak egy lehallgatószobában. Egyikük a magnót kapcsolta, míg a másik gyorsírással írta le, amit hallott. A lehallgatásokból származó akták többsége az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában van és történészek számára kutatható” – állította az irattáros egy rádiós anyagban október huszonnegyedikén.
A 168 Óra február tizedikén rukkolt elő a sztorival. A lap riportere október óta igyekezett megszerezni a lehallgatásokat igazoló iratokat. A cikk szerint Sávoly bár megígérte, hogy átadja a papírokat, egyre új ürügyekkel kitért a teljesítés alól.A hetilap újságírója eközben kutatási engedélyt szerzett a levéltárba, ahol kiderült: egyetlen munkatárs sem hallott bunkeres lehallgatási dokumentumokról, sőt a belső naplózás szerint Sávoly sem kért ki ilyen jellegű dossziékat. A 168 Óra által megszólaltatott szakértők régi rádiósoktól az Antall-kormány titokminiszteri posztját betöltő Gálszécsy Andrásig ostobaságnak minősítették, hogy lehallgatás zajlott volna az intézményben, különösen, hogy mindez a levegőtlen betonbunkerben történhetett.
A 168 Óra a következőképpen kombinált: „Rádiós forrásainkból úgy tudjuk: az októberi kirúgási hullám idején Sávoly is a listán volt. Elképzelhető, azért kreált belügyes, kommunistázós történetet, hogy fontossá, érdekessé tegye magát főnökei szemében, akik így gesztust tehettek az aktuális hatalomnak. És lazán átverte az egész médiát. Nem mellesleg megtarthatta az állását.”
És most?
A hetilap ma megjelent száma friss fejleményekről számol be. Az új cikkből kiderül, hogy Sávoly Tamás azóta sem mutatta be a lehallgatást igazoló dokumentumokat. Viszont Jónás István vezérigazgató helyreigazítási kérelmet juttatott el a 168 Órához. Ebben nem ejt szót a lehallgatásokról, nem cáfolja a lap ez ügyben tett állításait, hanem azt kifogásolja: a cikk „azt a látszatot keltette, hogy Sávoly Tamás az MTVA irattárosa legfeljebb OKJ-s szaktanfolyamot végezhetett, valamint hogy Sávoly Tamás neve szerepelt az elbocsátási listán”. Ezzel szemben „a Magyar Rádió nonprofit zrt.-nek nem volt elbocsátási listája, ebből következik, hogy Sávoly Tamás nem szerepelhetett rajta”. Jónás István mindezek miatt bocsánatkérésre szólította fel a szerkesztőséget.
A lap helyreigazította a kért adatokat, bocsánatkérésre viszont nem volt hajlandó.
A FN24 ma arról érdeklődött Sávoly Tamásnál, hogy nekünk megmutatná-e a lehallgatást igazoló dokumentumot. „Hogy tudnám megmutatni, amikor egy kutatás tárgyát képezi – válaszolta Sávoly úr. – Az a dokumentum így nincs a birtokunkban. Úgy van a birtokunkban, hogy kutatni kell.”
Kérdeztük: létezik-e egyáltalán írásos bizonyíték. „Nincs, nincs, nincs. De lesz, fogok találni. Nem gondolom, hogy nem fogok találni. De nem állítottam azt, hogy innen végezték a lehallgatást. Csak valószínűsíthető… Írásos bizonyítékom nincs rá. Nem foglalkoztam ezzel, nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni.”
A telefonközpont
Hevület
Sávoly két információ alapján valószínűsíti, hogy 1957-től 1991-ig lehallgatások helyszíne volt a bunker. Egyrészt azt állítja, hogy neki személyesen mesélt erről a rádió egykori bemondója, az azóta elhunyt Horváth Lajos. Másrészt közölte: „Mivel nem találtam lehallgatási aktát, viszont erre alkalmas berendezés van a rádió bunkerében, ebből kifolyólag lehetséges, a lehetőség fönnáll.” Az alkalmas berendezés ez esetben egy mindig is használaton kívüli hétköznapi „dugdosós” telefonközpontot jelent. Utóbbi érvre vetettük fel, hogy ilyen logika alapján minden konyha, ahol találni kést, potenciálisan gyilkosság színhelye – erre érdemben nem reagált Sávoly Tamás.
Amikor jeleztük, hogy – értelmezésünk szerint – ő a cikkünkben is idézett októberi rádiós nyilatkozatában tényként kezelte a lehallgatásokat, s csupán azt „valószínűsítette”, hogy mindez már 1957-től zajlott, Sávoly kifejtette, hogy az a „valószínűleg” a komplett állításra vonatkozott.
Ezt követően Jónás István vezérigazgató szintén októberben tett nyilatkozatát olvastuk be neki, melyben nyoma sincs kételynek. Sávoly reakciója: „Őt a hevülete vitte ebbe a történetbe, amikor elmondta ezeket a dolgokat… Jónás úr állítását ne rajtam kérje számon! Már elnézést, van egy bizonyos határa a dolgoknak.”
Az utóbbi mondattal maximálisan egyetértve természetesen felhívtuk Jónás István vezérigazgatót is, aki nem kívánta kommentálni Sávoly Tamás „hevületes” kijelentését.
Sávoly irattáros amúgy már korábban beszámolt arról, hogy „bunkerkonferenciát” szervez. Lapunknak ezzel kapcsolatban ma azt mondta: „Decemberre tervezzük az évfolyamtársaimmal.”
