Belföld

Gyurcsány a nőkről

A volt szocialista kormányfő nőnap alkalmából írta legfrissebb Facebook-bejegyzését, amelyből az is kiderül, hogy míg a fakanál az ő kezében van, addig feleségének a családi vállalat irányítása.

„Három fiam van és egy lányom. Szabadon neveljük őket. Sok-sok tanáccsal, helyenként vitákkal és konfliktusokkal, de végül is maguk döntenek sorsukról” – írja posztjában. Elmondása szerint leírhatatlan élmény egy apának, ha lánya is van, hiszen nagyon másként viselkedik, reagál a világra, mint a fiúk, férfiak.

„Anyám nagyszerű asszony. Amit kaptam, kapok tőle, az soha nem volt még csak hasonlatos sem, amit egy apától kaphatnék” – jellemzi édesanyját a Demokratikus Koalíció elnöke. Nejéről pedig a következőket írja: „Klára egyedi. Ritka ajándéka a sorsnak”.

Véleménye szerint bár a nő és a férfi nem egyforma, de egyenlők. „Nem jár kevesebb lehetőség vagy jog az egyiknek, mint a másiknak (…), nem a sorsa egy nőnek, hogy feláldozza magát férje, gyermekei, családja oltárán” – jegyzi meg posztjában a volt miniszterelnök, akinél odahaza ő főz, a felesége pedig a család vállalatát, az Altus Zrt.-t vezeti.

„Nehéz lehet nőnek lenni, bizonyosan nehezebb, mint férfinak. De sem ők, sem mi nem magunk választjuk a sorsunkat. De alakítjuk. Olyan Magyarországon szeretnék élni, amely azért tesz, hogy a nőként élt élet ne több terhet, hanem több választási lehetőséget jelentsen. Nőnapon mondom: szeressenek nőnek lenni!” – zárja facebookos bejegyzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik