Belföld

Vita Erzsébetről a multikkal

A Népszava szerint a kibocsátó kétszer annyi jutalékot akar a külföldiektől, mint a magyaroktól.

Felvette a kapcsolatot az Erzsébet-utalványokat kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. a multinacionális cégekkel, de még nincs megállapodás arról, hogy bekerülhetnek-e az elfogadó helyek közé – mondta a Népszavának az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György bízik abban, hogy rövidesen a nemzetközi áruházláncok is befogadhatják az Erzsébet-utalványokat, mert az emberek érdeke, hogy minél több üzletben vásárolhassanak étkezési jeggyel.

A Népszava szerint az ár is döntő, hiszen a piaci felmérések szerint a nemzetközi hálózatok – egyes számítások szerint 20-25 százalékkal is – olcsóbban kínálják az élelmiszereket, mint magyar vetélytársaik. A lap információi szerint a vita arról folyik, mekkora elfogadói jutalékot kelljen fizetniük az áruházaknak. A NÜSZ 3 százalékos jutalékot kért a magyar tulajdonú kereskedelmi vállalatoktól, míg a külföldiektől 6 százalékot szedne be. Emellett az is kérdés, hogy az üzletláncok mennyi idő elteltével kapják meg az utalványok ellenértékét a kibocsátótól.

Az ügy az Európai Unió figyelmét is felkeltette. Brüsszel egyebek mellett arra vár választ, hogy az Erzsébet-utalvány után miért lehet kedvezőbben adózni, mint a többi étkezési és üdülési jegy után, valóban indokolt-e a kormány versenykorlátozó magatartása. Ezekre a felvetésekre várhatóan holnap válaszol a Külügyminisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik