Belföld

12 évet kapott az élettársát megfojtó férfi Győrben

A védelem szerint csak el akarta hallgattatni az asszonyt.

 

Jogerősen is 12 év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a zalaegerszegi férfit, aki 2010 tavaszán megfojtotta élettársát.

A döntés szerint nem fér kétség hozzá, hogy P. Henrik megfojtotta az asszonyt. A bíróság ezzel elvetette a védelem azon indítványát, hogy állapítsák meg: ügyfele nem megölni, csupán elhallgattatni akarta a nőt. A fellebbviteli bíróság nem látta megalapozottnak azt a korábban hangoztatott szakértői véleményt, hogy a nő halálában reflexes szívmegállás is közrejátszhatott. Nagy Zoltán bíró jelezte: ezzel együtt elvetették a vádlott azon védekezését, amely szerint ő csak odakapott a nő nyakához.

A szakértői vélemény szerint nem az elsőfokú ítéletben megállapított néhány másodpercen, hanem hosszabb időn keresztül fojtogatta áldozatát, ami arra mutat, nem hirtelen indulatkitörésről, hanem ölésre irányuló szándékról volt szó. A Zala Megyei Bíróság által meghozott elsőfokú ítélet megállapította: a szombat esti italozásból hazatérő férfit felelősségre vonta élettársa, miért maradt ki hajnalig. Erre ő néhány másodpercig fojtogatta az ágyban fekvő nőt, aki ennek következtében meghalt.

Az első fokon 12 év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt vádlott és védője enyhébb büntetésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik