Belföld

Beleszólhatnak a fehérváriak a buszjáratok átszervezésébe

Július elsejétől életbe lép az új menetrend Fehérváron, addig lakossági fórumokon várják az emberek véleményét.

Új járatokkal, s több városrészt összekötő körjáratokkal bővül Székesfehérvár közösségi közlekedése. Az átalakítás legfőbb célja az eddiginél gazdaságosabb működtetés mellett, hogy jobban egymáshoz hangolják az egyes buszjáratokat, könnyen megközelíthetőek legyenek a buszmegállók, s maximum egyetlen átszállással elérhető legyen minden városi úti cél.

A tervezet szerint az autóbusz hálózat alapja két körjárat lesz. Az úgynevezett nagykörhöz és kiskörhöz pedig a külső városrészeket bekapcsoló három átló csatlakozik.

A javaslatban szereplő törzshálózatot hétköznap és hétvégén is közlekedő 10 autóbuszjárat alkotja majd, amelyeket 12 “M” jelű, a műszakkezdéseket, illetve a reggeli munka-és iskolakezdést kiszolgáló járat egészít ki.

A tervezet szerint napszaktól, illetve hétvégétől függően különböző ütemben indulnak a járatok. Az úgynevezett nagykörön belül közlekedő buszok járatsűrűsége 15-20-30 perc, a kiskörben közlekedő buszoké 30 perc, a többi járaté pedig 20-60 perc lesz. A csúcsidőben 52 jármű áll a közösségi közlekedést választók rendelkezésére.

Miután az állami hozzájárulás mértéke még nyitott kérdés, a tervezet három változatban – 3,2 millió, 3 millió, illetve 2,8 millió kilométer éves kerettel dolgozta ki az ütemezést.

Városrészenként mondhatják el a napokban a fehérváriak a véleményüket az átszervezésről. Március 5-én 18:00 órakor a Vízivárosi Általános Iskolában, 6-án 18:00 órakor a Zentai Úti Általános Iskolában, 7-én 17.30 órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Házban, 8-án 17.00 órakor a Királykút Emlékházban, 12-én 17.00 órakor a Hétvezér Általános Iskolában lesznek a lakossági fórumok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik