Belföld

Öttagú családot lakoltatnának ki Rákospalotán

169 ezer forint miatt kerülhetnek az utcára.

Három kiskorú gyermekes családot készülnek kilakoltatni Budapest XV. kerületében, Rákospalotán – adta hírül vasárnap a Magyar Szociális Fórum az érintettek segítségkérése alapján.

Buti Ferencet, feleségét és gyermekeiket március 12-én akarják az utcára tenni önkormányzati lakásukból, mert 169.500 forinttal tartoznak. A kilakoltatást ugyanaz a Palota Holding akarja végrehajtani, amely a 73 éves ugyancsak rákospalotai asszonyt lakoltatta volna ki, míg a XV.kerületi alpolgármester pénteken fel nem függesztette az eljárást, és belső vizsgálatot rendelt el.

Buti Ferencné több mint egy évig munkanélküli volt, és csak március 1-től sikerült újra elhelyezkednie. Férje szerény keresetéből tartották fenn magukat és segítenek férjének szülein is, mert őket már ki is lakoltatták a XV. kerületben.

“Kétségbe vagyunk esve, csak fenyegetőzést, lenézést, ellenszenvet tapasztalunk az önkormányzat részéről! Azt mondták, a postán olcsó a papírdoboz a költözéshez! De a legrosszabb, hogy el akarnak választani
a gyermekeinktől” – írta az asszony az MSZF-nek küldött segítségkérő levelében.

Simó Endre, az MSZF szervezője vasárnap reggel e-mailes és fax-üzenetben kérte László Tamás polgármestertől (FIDESZ-KDNP), hogy – Laskáékhoz hasonlóan – a háromgyermekes Buti család kilakoltatását is
vegyék le a napirendről, vagy pedig biztosítsanak nekik másik lakást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik