Belföld

Egyelőre nem lakoltatják ki az idős asszonyt

Pénteken felfüggesztették a 73 éves rákospalotai asszony kilakoltatását. Civil mozgósítást is szerveztek azért, hogy élőlánccal megvédjék Laskáékat a végrehajtástól.

Laska Szerénának és 73 éves édesanyjának egy lejárt bérleti szerződés miatt költöznie kellett volna. A bérlakásból március 6-án akarták kitenni a lakókat, akik 2010 októberében határozott időre, novemberig szóló szerződést kötöttek az önkormányzattal. A lakáskérelmet a november eleji testületi ülésen elutasították, az egyetlen reményük a márciusban újra kiírandó pályázat volt.

Később Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) elnöke a Laska-ügyben a XV. kerületi polgármesterhez fordult arra számítva, hogy leveszik a napirendről a két asszony kilakoltatását. Laskáék a Palota Holding szerint önkényes lakásfoglalók, holott tartozásuk nem volt, számláikat is mindig időben rendezték. Az önkormányzatnak azonban nem kötelessége megindokolni döntését.

Vizér Klára, a XV. kerület alpolgármestere tájékozatta az érintetteket a felfüggesztésről, valamint arról, „belső vizsgálatot” indítanak, hogy kiderítsék, ki és miért indított gyorsított eljárást az ügyben. Az alpolgármester korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, az önkormányzat mindent megtesz a kilakoltatások elkerülése érdekében. Az MSZF információ szerint Laska Szelénával nem közölték, meddig szól a felfüggesztés.

Március elsején legálisan megkezdődhetnek a kilakoltatások és árverezések, mivel lejárt az ezeket tiltó moratórium hatálya. Az élethez való legalapvetőbb emberi jog nevében a MSZF levélben kérte a kormányt, tartsa érvényben a március 1-jén lejáró kilakoltatási tilalmat a megélhetési válságba került emberek érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik