Belföld

Félúton a kórház-projekt

A tervezett ütem szerint haladnak a győri póluskórház kivitelezési munkálatai. A B épület már majdnem teljesen kész, és a hotelszárny építés is látványos állomásához érkezett.

A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház nagyléptékű beruházása 2011 júniusában kezdődött, és alapvetően 3 jelentős fejlesztési fázist tartalmaz. Az első a modern, éjszaka is használható helikopter-leszálló megépítése, amely már csak a hivatalos engedélyekre vár, a második a B épület rekonstrukciója, a harmadik pedig egy teljesen új hotelszárny kivitelezése.

Az enyhe téli időjárási viszonyoknak köszönhetően a feladatok eddig rendre határidőre elkészültek, így a B épület gyakorlatilag már majdnem teljes készültségben fogadja a betegeket. Az itt található röntgen osztályt már átadták, az intenzív részleg pedig 3 héten belül már komplett szolgáltatásokkal üzemelhet. Az ugyancsak ebben a szárnyban található Petz Patika is megújult környezetben várja a pácienseket.

De látványosak az előrelépések az egykori, már lebontott C épület helyén is, ahol gőzerővel épül az intézmény új hotele. Dr. Skaliczky Zoltán, a kórház szervezési igazgatója elmondta, hogy a betonmennyiség körülbelül 60%-át már beépítették a szakemberek. „Jelenleg a harmadik emeleten zajlanak a munkálatok, a betonpillérek és a födémek most kerülnek a helyükre, de hamarosan a belső feladatok, így a falazás és a nyílászárók beszerelése is elkezdődhet” – tette hozzá az igazgató.

Előreláthatólag a több mint 11 milliárdos beruházás, az előírásoknak megfelelően december 15-ig befejeződhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik