Ne erőlködj, faggyal ne kínozd már a földet, vedd már észre, beléptem az ajtón – mondta ma reggel a tavasz a télnek, és szúrós tekintettel nézett a szemébe, a tél meg dacosan tűrte, mi mást is tehetett, hiszen tudja pontosan, úr volt ő hóval, jéggel párnázott birodalmában, februárban kényúrként dermesztette a kezeket, lábakat, még a rügyfakasztó tavaszt váró álmokat is, de egyszer minden önkényuralomnak vége, és ahogy szétestek a nagy birodalmak, úgy esik szét az ő hatalma is, hiába vívja ködös-fagyos utóvédharcait, mert már nagyon jól látszik, olvadnak koszos-piszkos hóbástyái, az égen is egyre magasabbra kapaszkodik a Nap, az égre bizony, aminek szürkeségét a tavasz festi szépséges kékre, mint ahogy a tavasz varázsolja az első szeplőket csodaszép lányok arcára, akiken már fészkelődik, szekrénybe vágyik a kabát, a pulóver, lábukról ugrásra készül a csizma, hogy ezek a szépségesen szép lányok kinyíljanak, mint virág a mezőn, felvehessék rövid szoknyáikat azokra a gyönyörű lábakra, amiket az Afrikában ugrándozó gazellák is megirigyelhetnek, és végigmenjenek, mit menjenek, suhanjanak Szeged főterén, a platánok pedig meghajoljanak, és mondják, „Tiszteletem hölgyeim, kezüket csókolom!”, a lányok pedig nevessenek – „Szia tavasz!” -, de olyan fenségesen, hogy megborzongjon a Kárász utca sarkánál pénzt kolduló hajléktalan is az örömtől, de talán még a templomok harangjai is, amik – halljátok, szegediek? – mintha máris boldogabban kongatnák ki a pontos időt, felébresztve téli álmából a várost, szinte minden kongatással szórva a kedves parancsot: szegediek, rengeteg a dolog erre a tavaszra, fesztiválokra gyűlik újra a vendégsereg, már felépült a bódéváros a főtéren, böllérek húsból varázsolt pecsenyéinek ízeit kóstolhatjátok, készüljetek: a vastag illatok holnapra már rá is csavarodnak a fákra, és elszállnak a felhőkig is, ahonnan irigy angyalkák bámulják majd a borfesztivált, hídi vásárt, a Szeged napi ünnepségek forgatagát, mert bizony ez a tavasz is ezernyi örömöt hoz, és persze bánatok vesszőjével is rá-rácsap a hátunkra, de elviseltünk mi már nagyobb fájdalmat, meg egyébként is, nincs mondat, ami eltűrné, hogy egyszerre írják bele a fájdalom, a szomorúság és a tavasz szót, mert a most születő mondatokban csak a szépség, a virág, az öröm és persze a remény szó érintheti össze az ujját, boldogan, mint a Tisza partjára kimerészkedő szerelmesek, akik hamarosan megtalálják majd a virágba boruló újszegedi ligetet, melegítik a parkok padjait, és csókjaiktól elpirul még Dankó Pista szobra is a Stefánián, a szobor, ami ha életre kelne, máris vállára fektetné hegedűjét, és röppennének a dallamokba font üzenetek a múltból, mi mást is mondva: örüljetek szegediek, tavasz jött palotás városotokra, amit mi építettünk nektek, és integessetek, mert – nézzétek csak – a tél éppen most ballag át a körtöltésen, és duzzogva-morogva panaszolja: decemberig a lábát sem teheti be, a kiserdő fái meg csak bólogatnak: úgy legyen, jó kománk, de szeretünk téged is, miért ne szeretnénk, éppen ezért decemberben – de csak akkor! – újra visszavárunk.
- 17:25 Kétszer is félbeszakadt az időmérő, Norrisé a pole a Magyar Nagydíjon
- 17:01 Mókásan reagált a KitKat a fél világot lebénító informatikai hibára
- 17:00 Őrült mázlija volt Kádár Jánosnak
- 16:50 25 magyar hotel kapott Michelin-ajánlást
- 16:41 Képviselőjelölt és önkormányzati titkárnő is kedvező árú önkormányzati albérlethez jutott a Belvárosban
- 16:28 Különleges, szabad szemmel látható égi jelenség vár ránk a jövő héten
- 16:21 Pérez összetörte a Red Bullt, félbeszakadt a Magyar Nagydíj időmérője
- 16:02 Lehet-e Aranylabda-esélyes egy védő, ha megnyerte az Eb-t, és győztes gólt fejelt a BL-döntőben?
- 15:46 „Elképesztően szomorú vagyok” – lemarad Párizsról a kétszeres olimpiai bajnok
- 15:44 ATV: Visszavonul a sporttól a kisgyereket felrúgó karateedző, akire akár börtön is várhat
- 15:26 Videón a Google új Pixel telefonja, ami itthon is kapható lesz
- 15:14 Marco Rossi Lisztes Krisztiánról: Ha elhiszi magáról, hogy már most sztár, akkor megy a tartalékok közé
- 14:59 Finnország visszafordítaná az Oroszországból érkező migránsokat
- 14:51 Giorgia Meloni: pártom következetesen szavazott Ursula von der Leyen ellen
- 14:42 Ábrahám Róbert: „Akkor hadd meséljem el részletesen, hogyan is fajultak odáig a dolgok, hogy megütöttem Puzsért"
- 12:06 Négy autó karambolozott az M7-esen, két gyereket kórházba vittek
- 16:21 Pérez összetörte a Red Bullt, félbeszakadt a Magyar Nagydíj időmérője
- 10:31 Pitbull támadt egy kétéves kislányra Rajkán, a gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett
- 13:56 Miért van ilyen sok szúnyog idén?
- 11:56 Budapest eltűnt ikonikus csodáinak nyomában 2.
- 14:51 Giorgia Meloni: pártom következetesen szavazott Ursula von der Leyen ellen
- 09:55 Népszava: jelentősen csökkenhet a budapesti orvosi ügyeletek száma
- 07:10 Tűzoltóautóján vitték végső nyughelyére a Trump elleni merényletben elhunyt parancsnokot
- 07:54 Trump szerint nagyon jót beszélgettek Zelenszkijjel telefonon
- 08:38 Curtis felvitte magával a kisfiát a Budapest Park színpadára
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!