Belföld

Nem a sebesség, a biztonság számít

Van elmaradásunk. Közlekedésbiztonsági szempontból legalábbis mindenképp. Ez is kiderült az NTP Crash elnevezésű program győri állomásán, az Innonet Innovációs és Technológiai Központban.

Az Új Széchenyi Terv segítségével valósult meg az a program, mely az utóbbi hónapokban szakértők közbenjárásával kutatta, hogy hogyan lehetne javítani, az európai szinten is elkeserítő közlekedésbiztonsági mutatónkat. Az NTP Crash névre keresztelt projektben baleseteket is modelleztek a résztvevők, tapasztalatok szerint ugyanis a gyakorlatból lehet tanulni a legtöbbet, és ezáltal lehet a megelőzéshez szükséges ötleteket is kidolgozni, vázolni. Feljebb lépni pedig nem ártana, hiszen statisztikák szerint 10 bekövetkezett közlekedési balesetből legalább hat megelőzhető lenne, biztonságosabb autókkal és figyelmesebb sofőrökkel. Hogy a közlekedési kultúrát már meg se említsük. Mert ugye annak is jócskán híján vagyunk.

Dr. Kőfalvi Gyula, az IbB Hungary szakértője azt mondja, hogy bár a program a statisztikákon nem tud javítani, azért a megelőzésért sokat lehet tenni. „Az a cél, hogy a közlekedésbiztonsághoz köthető tudományágak szakavatott mesterei, professzorai, vagy mérnökei összefogjanak, és együtt dolgozzanak ki olyan opciókat, amellyel elkerülhetjük a tragikus balesetek jelentős hányadát” – mondta a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik