Belföld

Milliárdos kiadástól tartanak a Balaton melletti települések

Hónapok óta bizonytalanságban tartja a Balatoni Hajózási Zrt. tulajdonosait, 22 tóparti önkormányzatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV).

Az önkormányzatok – amelyek 2008-ban lettek a Balatoni Hajózási Zrt. 100 százalékos tulajdonosai – helyzetét nem könnyíti meg a vagyonkezelő, mivel a mai napig nem döntött arról, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. tőkeemelését a 22 önkormányzatnak a vállalt idei év őszén kell-e megvalósítania vagy az önkormányzatok által kért 2017-ben. Előzőleg, még 2008-ban a 22 önkormányzat 576 millió forinttal már beszállt a Balatoni Hajózási Zrt.-be.

Mivel most, a második lépcsőben esedékessé vált tőkejuttatás nagysága 1,42 milliárd forint, az összeg jelentős hatást gyakorol a 22 önkormányzat gazdálkodására. Mára kiderült: a települések többsége nem tudná előteremteni a rá eső összeget, ezért megbízták a Balatoni Szövetséget, hogy próbálja elérni az MNV-nél az átütemezést.

Lázár János, a szövetség titkára a Népszabadságnak elmondta, tavaly októberben küldték el kérésüket az MNV-nek, eddig azonban választ nem kaptak. Legnehezebb helyzetben a legnagyobb tulajdonos, Siófok van, akinek 39 százalékos részesedése után 700 millió Ft-ot kellene befizetnie.

A polgármesterek többsége bízik a számukra kedvező döntésben, főként azért, mert az évi kétmilliárdos forgalmat bonyolító társaságnak nem életbe vágó a tőkejuttatás. Nem kizárt, hogy a vagyonkezelő döntése hozzájárul majd a hajózási társaság tulajdonosi körének átalakításához – írja szerdai számában a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik