Miért küzd mindig? Amikor készültem erre a beszélgetésre, folyamatosan az volt az érzésem, hogy mindig van egy csata, amit meg akar nyerni. Én így fordítom például a szkeptikusok társaságát. Harc az emberi butaság és a hiszékenység ellen.
Szerintem ez születési hiba. Valószínűleg bennem is ilyen zsigeri reflexek működnek, tehát egyáltalán nem III. Richard módjára döntöttem úgy, hogy szkeptikus leszek. A szkeptikus embert az jellemzi, hogy butaságok hallatán indulatba jön. Szemben azokkal, akik legyintenek rá. Ilyenkor a szkeptikus nem tudja megállni, hogy azt ne mondja: „Emberek ébredjetek már fel!” A másik oldalnak az a leggyakoribb vádja ellenünk, ha például a gyógyítással kapcsolatos területen emeljük fel a szavukat, hogy minket a gyógyszergyárak pénzelnek. Tehát képtelenek elfogadni vagy képtelenek elismerni azt, hogy igen, van az emberiségnek egy bizonyos csoportja, amelyik egyszerűen felrobban ezektől a sarlatánságoktól.
De mitől robban fel? Attól, hogy tudja, hogy valami nem igaz, ők meg a fáradságot sem veszik, hogy utánanézzenek? Vagy attól, hogy valaki legyint a dologra: ha ilyen, akkor hadd csinálja?
Szerintem ez a kettő ugyanaz. Alkatilag vagyok olyan, hogy szívesen elmondom a felebarátaimnak, hogy az út, amelyre ráléptek, rossz felé visz. Szemben a másik társasággal, amelyik szerint, ha valaki akar, akkor hadd menjen. Persze ez is egy normális, akceptálható hozzáállás, de ez nem a mienk, szkeptikusoké, mert mi ilyenkor háborgunk, és ezt vagy írással, vagy riportokkal, vagy különböző akciókkal próbáljuk levezetni.
És van ennek eredménye?
Szerintem igen! Például az, hogy minket már megkérdeznek. Néhány évvel ezelőtt nyakló nélkül dőlt a médiából a hülyeség, meg a népbutítás. Ebben az a legrosszabb, hogy a népbutításon nagyon sokan meg is gazdagodnak. Az elbutítottak pedig ennek következtében tragikusan el is tudnak szegényedni. Most már azonban, hogy egyre többen értesülnek létezésünkről, arról, hogy létezik másik nézőpont is, minket is keresnek. Ha valaki találkozott egy ufóval, akkor azért megkérdezik a véleményünket. Pataky Attilával konkrétan még nem találkoztunk ebben az ügyben, amit én személyesen nagyon sajnálok.
De Pataky legalább találkozott ufóval. Miért ne?! Biztos, hogy mindig kizárólagosan a szkeptikusoknak van igazuk?
A szkeptikus soha nem azt mondja, hogy ezt nem hiszem el, hogy ez lehetetlen. Csak azt mondja, hogyha valaki valamit állít, akkor lássuk a bizonyítékait. Nincsen ellenérv, amit jobban utálnék, mint az, hogy attól, hogy valamiről nem tudunk, az attól még létezhet. Így van! Ezt senki nem tagadja. Én se mondanám soha, hogy nincs ufó. Csak azt mondom, hogy aki szerint van, az mutassa be a bizonyítékait.
Én csatának érzem a bulvárral való viszonyát is.
Nem hinném, hogy csatázom a bulvárral. Ha valaki hosszabb ideje van a pályán, akkor a bulvárújságíró kollégák között (mert ez is egy szakma, és én kollégáknak tekintem őket) lesznek akár barátai is. El kell ismerni: a kapitalizmus nincsen meg bulvár nélkül. Kereskedelmi televízió sincsen meg bulvár nélkül. De megfordítom, bulvár sincs persze a televízió nélkül. Én ezt elfogadom. Ezért, ha a főnökeim rám szólnak, hogy álljak a bulvár rendelkezésére, akkor megteszem.
Azt azért jelezte, hogy utálja századszorra a “mi a kedvenc ételed” kérdéseket…
Ez így van, persze. De egyre többször veszem észre azt is, hogy a bulvárlapok belső rendje tragikus állapotban van. Éppen a minap történt, hogy egy cikk készült egy lapba, én abban kijavítottam a hibákat és a félreértéseket, majd az eredeti jelent meg. De ez inkább felületesség. Ami viszont tényleg az ízlésem ellen való, az a bulvárlapok címadási gyakorlata. Életveszély, hogy a kolléga tisztességesen megírja a cikket, aztán ez kap valakitől egy olyan címet, ami köszönő viszonyban sincs a tartalommal. A legaljasabb meg az, amikor egy állítás mögé a címben kérdőjelet tesznek, majd ezt a cikkben cáfolják. Persze én megértem, hogy a címek adják el a lapot, de azért ennek is kell, hogy legyen morális határa.
A címet akkor mindenképpen egyeztetem önnel! De ezek a „címek” adták el a Bárdos Andrással készült könyvét is!
Egy könyv esetében a „főnök” a kiadó. A kiadó azt akarja, hogy nagy példányszámban keljen el a könyv. Ő tudja, hogy ez bulvártémák nélkül nem megy. Abban a könyvben ezek az úgynevezett bulvártémák voltak az ostya, amelybe becsomagolva én nagyon fontos mondanivalót is közöltem.
És közben volt, aki jól megsértődött.
Alapvetően nem változott senkivel a viszonyom a szakmában. De azt se bánnám, ha lenne valakivel nagyobb, valódi konfliktusom, mert az azt jelentené, hogy például a műveltségi vetélkedők területén többen dolgozunk, ami természetesen okozhatna súrlódásokat. De nem ez a helyzet. Én örülök annak, hogy Gundellel érkezett egy új vetélkedő, mely azonban nem tisztán műveltségi kvíz. A Friderikusz vezette Milliomos se az a műfaj klasszikus értelemben.
Szeretnének sok nézőt. Hogyan csináljanak nem bulvárkérdésekkel vetélkedőt?
Ma egy produkciónak 80 magyar nyelvű csatorna kínálatával kell versenyeznie. A STORY4-re olyan formát találtam ki, amelyben valódi műveltségi kérdésekkel is olyan hatást érhetünk el, mint bulvárkérdésekkel. A külsőségekkel, amelyek azért nem monumentális, csillogó-villogó mozgások, mégis nyújtunk valamit azoknak is, akiket esetleg a kérdések tartalma nem érint meg.
Akkor megint a harcnál vagyunk. Olyat akar csinálni, amiből lehet esetleg tanulni is?
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy azt akarom, hogy az embereket érdekelje a világ, amely körülveszi őket. Ugyanis a műveltségi vetélkedő soha nem ad műveltséget. A vetélkedőnek az a dolga, hogy felkeltse az érdeklődést bizonyos dolgok iránt. A vetélkedő pusztán egy forma, a tartalma azonban nagyon sokrétű: van benne sport, képzőművészet, gasztronómia, történelem, minden. Ha megfelelő változatossággal érinted a kérdéseket, amelyek érdekesek tartalmilag, akkor az emberekben felébred az érdeklődés e dolgok iránt. A legideálisabb persze az, ha a néző a különböző tényeket ismeri, csak még nem teremtett kapcsolatot köztük. Én valakit akkor tartok műveltnek, ha az adatok, tények között meglátja az összefüggéseket.
Ez az új műsor hogyan fog ilyen összefüggéseket összehozni?
Három fejezetből álló játék lesz, az elején villámkérdésekkel. A második játékrészben, ahol már csak ketten vannak az eredeti háromból, szintén villámkérdések lesznek, csakhogy lesz a kérdések között egy felderítendő kapcsolat. Aki az összefüggést elsőként felismeri, az megy a harmadik fordulóba, ahol már lesz idő és mód egy-egy kérdéssel behatóbban foglalkozni. Vagyis a harmadik rész nagyon hasonlítani fog a Milliomosra, de mégsem az. Majd kiderül…
Mindezt milyen gyakorisággal?
Napi műsor lesz, március végétől.
És a csapat hogyan áll össze? A kérdésírókat vagy a szerkesztőket ön hozta?
Nem, az egész produkciót a STORY4 gondozza. Kérdésírókat is verbuváltak, de magam is írok kérdéseket.
Milyen egy jó kérdés?
Erről a nemrég megjelent kvízkönyvemben hosszabban írtam. De a lényeg, hogy a nézőt érdekelje a válasz. Ez a legfontosabb. Ha ugyanis felkelti az érdeklődését, utánanéz. Ma már ez sima ügy, ott az internet. De persze ennél sokkal több ismérve van egy jó kérdésnek.
Mikor vált stratégiájává, hogy a szakmán belül egy piaci szegmenst céloz meg? Mikor lett tudatos imázs a „Kvízprofesszor”?
Az, hogy vetélkedőben próbáljam ki magam, nem is az én ötletem volt, hanem Vitrayé. 1976-ban. Ő ejtett le ide engem, és én meg itt maradtam. Sosem készültem játékmesternek.
Miért maradt? Nem érdekelte más a médiából?
Dehogynem. A vetélkedőben nem egyetlen tartalmi konkrétum van, ami érdekel, mert az egy nagyon sokrétű dolog. Lehet, hogy pont ezért szeretem. Itt az élet minden területét fel lehet dolgozni, egy bizonyos formában, kérdés-feleletben.
Sose akart mást is csinálni?
Szinte mindent csináltam.
Tudom, de önt az ország úgy ismeri, mint a játékmester.
Igen, akartam mást is hangsúlyosabban csinálni. De ne felejtsük: volt egy évtized „Álljunk meg egy szóra!”. Kommentáltam az Eurovíziós dalversenyt (nem dalfesztivált!) megannyi éven át. Vezettem élő reggeli és éjjeli magazint, könnyűzenei sorozatot, volt a Kalendárium című ismeretterjesztő műsor. Még híradót is műveltem, de a leghosszabban játékokat vezettem. Hatásában ez egy nagyon agresszív műfaj. Most már persze ez a hangsúlyos. De azért egyéb csatornákon is megjelenek, mint közéleti szereplő.
Az is egy küzdés az életében, hogy míg más újságíróknál elfogadják, ha politizál, önt jobban támadják érte?
Ennek valószínűleg az az oka, hogy a nézők egy része csalódott bennem. Engem régen eléggé egységesen kedveltek, elismertek, rengeteg ezt bizonyító díjat is kaptam, sokak számára azonban kiderült, hogy mégsem egyformán gondolkozunk. Ez az egyik pillanatról a másikra történt meg. Az indulatok velem szemben ezért nagyobbak.
Semlegesnek hitték és kiderült, hogy nem az?
Így van, én hamar megosztó személyiség lettem Azok, akik elismertek addig, ma már alig várják, hogy elkövessek valamit, amibe bele lehet akaszkodni, és azt mondhatják, hogy „az okosság nem jár együtt az intelligenciával”.
Amikor először előállt azzal, hogy milyen preferenciái vannak, nem jutott eszébe, milyen bajok jöhetnek?
De igen. De ez nem volt elégséges érv a kussolás mellett.
Veszített az állásfoglalásával?
Azt hiszem sokat. Hogy presztízst vesztettem-e, az nagyobb kérdés. Bizonyos emberek szemében feltétlenül. De azzal nyugtatom magam, hogy azok számára volt ez presztízscsökkenés, akiknek viszont nálam nem volt nagy presztízsük.
Most ezzel megbántottunk egy fél országot.
Nem jó ez a fogalmazás. Inkább úgy mondom, hogy az a helyzet, hogy szerintem ahogy én gondolkodom, az a helyes.
Mindenki ezt gondolja.
Így van. Én is. Ezért aztán azok, akik nem úgy gondolkoznak, mint én, azokkal kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim, ahogy nekik is vannak velem kapcsolatban. Ne kerteljünk, ezek fontos közéleti kérdések, nagy szavakkal úgy is mondhatnám, történelmi konfliktusokról van szó.
Egyszer hallottam egy olyan történetet, miszerint jelölni akarták főpolgármesternek. Elvállalta volna?
Nem. De idáig nem is jutottunk el.
Belevágna?
Nézze, én most múltam 63, úgyhogy közéleti karriert most elkezdeni egy kicsit késő lenne. De az is elterjedt, hogy engem Brüsszelbe fognak jelölni. A jelölésig sem jutottunk sohasem. Ha most arra gondolok, hogy nekem kellene megoldanom a BKV finanszírozását, akkor inkább… na, nem, ez nekem nem való.
Ennyire politikus emberként egy televízióban játékot vezetni, és nem a világon változtatni inkább, jó ez önnek? Hiszen tele van tenniakarással.
Egy kvízműsorral is lehet változtatni a világon, megfelelően kiválasztott kulturális fókuszokkal, lassan, de tisztességesen koncentrálni lehet arra, amit én lényegesnek ítélek meg. Nálam azok a kérdések jöhetnek szóba, amelyeket fontosnak tartok, és nem lesznek olyan kérdéseim, melyeket károsnak. Ez az irodalomra és a történelemre is vonatkozik.
Tehát ezotéria nem lesz, Wass Albert talán….
Ezotéria lehet, csak görbe tükörben. De mit szól a következőhöz? Az, hogy nemet mondtam az RTL-nek és a STORY4-en folytatom, megjelent a Heti Válaszban, a következő felcímmel: „Nemet mondott az RTL Klubnak a gyurcsányista Vágó”. Ez szakmailag rendben van? Egyébként én autót is vezetek, az is lehetett volna a cím, hogy az autós Vágó vagy a családapa vagy a szkeptikus vagy a szakállas. De ők az ezernyi jelző közül azt gondolták fontosnak, hogy “gyurcsányista”. Nem léptem. Sőt, örültem, hogy a Heti Válasz lehoz egy cikket arról, hogy a Story 4-en leszek. De maguktól kicserélték végül egy nap múlva ezt a fejlécet. Ma már nem az áll ott.
Volt már ilyen. Ranschburg Jenő halálakor azt írták: meghalt Gyurcsány bizalmasa.
Hát erre csak csúnyát tudnék mondani. Nagyon csúnyát. Azt, hogy „az orbánista Fábry”, én még nem láttam sehol. Valószínűleg ez a két oldal ízléskülönbségét is mutatja.
Jó, hogy mondja Fábryt. Nézve őt és a vesszőfutását, ami két adás után látszik, nem jutott eszébe, hogy önnek sem lesz akkora sikere, mint korábban? Hogy múlnak az évek, hogy mások lépnek az önök helyébe….
Én azt gondolom, hogy egy nagy televízió és én már sosem leszünk egymás partnerei. Ennek ezernyi oka van. Talán ebben a korosztály is szerepet játszik, a műfaj is. Egy kis televízióban más a helyzet. Oda valóban össze lehet gyűjteni a speciális érdeklődésű nézőket. Ők pedig szerintem vannak annyian, amennyien egy kis tévé kielégítő nézettségét biztonsággal tudják hozni. A műveltségi vetélkedő műfaja a nagy kereskedelmi tévékből kikopott. Fábry műfaja inkább a széles nézőközönségé. Ha most nem hozza azt, az kínos. Én hiszek abban, hogy azért annyian még vannak és jönnek velem, hogy a STORY4-nek ez megérje.
