Már az első pillanatban úgy érezte az ember, hogy erre minden nap szükség lenne. Magával ragadó, szívet melengető érzés volt látni, hallani ifjú palántákat, ahogy porzik a deszka a lábuk alatt, kedves hölgyeket tánccal eljátszani a pityókás lakodalmas konyhai perpatvarát és a hihetetlen tempóra fokozódó, csűrdöngölős, mindent betöltő táncot, hallgatni a Tilinkó mámorító zenéjét. Magam suta vagyok, de vonzott a vágy, hogy bárcsak veletek táncolhatnék, izzott a vérem, s olyan közéjük tartozónak, magyarnak éreztem magam.
Botos József, az Alba Regia Táncegyesület vezetője:
A fiatalokon múlik, hogy lesz-e olyan forradalma a néptáncnak, mint pár évtizeddel ezelőtt volt. Ha a fiataloknak megvan a hite, az alázata, akkor minden lehet, hisz’ a tudásuk már megvan. Mára több műhely is van, ahol kovácsolódnak a produkciók és ez jó. Amit sajnálok, hogy az ilyen közösségektől is megvonják a támogatásokat, pedig rajtuk a jövőnk múlik és olyan sokba meg nem kerülnek.
Adorján Viktor a Gárdonyi Művelődési Ház vezetője:
Az eredeti ötlet onnan származott, hogy a külön-külön munkálkodó együtteseket egy produkcióra rázzuk össze. Vannak műhelyek, melyek autentikus táncokat produkálnak, egy másik inkább a színpadi megjelenítésen dolgozik, a harmadik pedig mai dolgokat mond el a néptánc eszközeivel. Ebből látszik, hogy milyen gazdag a fehérvári néptáncélet. A lényeg mégis ott van, hogy amikor a produkciónak vége, akkor a közönség elégedetten hazamegy, de minden folytatódik két emelettel lejjebb, bor és szendvics társaságában. Ez a közösségépítés. Erre van a legnagyobb szükségünk! Ilyenkor 150-200 fehérvári táncost tudunk megmozdítani egyszerre. Alapvető emberi igényünk – a szűk családon túl – a 100 fős közösségekbe irányít minket, mindegy, hogy az néptánc vagy valami más. Ezeket a műhelyeket segíteni kell működni, mert az emberi minőségünk sorsa áll, vagy bukik rajta. Ezeknek a sokszor láthatatlan élettereknek burjánzania kell, egyikből a másiknak születnie!
