Belföld

Nincs több alku Brüsszellel

A kormány kidolgozta a megfelelő forgatókönyvet arra az esetre, ha az Európai Bizottság nem fogadja el Magyarország válaszát a bírók nyugdíjkorhatára egységesítésének ügyében indított kötelezettségszegési eljárás ügyében – írja a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került információk szerint ezen a téren hazánk nem hajlandó további kompromisszumokat kötni, s akár az Európai Bíróság előtt is megvédi igazát.  Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság (EB) hivatalosan még nem értékelte a magyar kormány válaszát, a kabinet felkészült minden eshetőségre. Így arra az esetre is, ha nem sikerülne első körben megállapodásra jutni Brüsszellel.

A Magyar Nemzetnek egy kormányzati tisztviselő arról számolt be, hogy a bírók nyugdíjkorhatára ügyében nem készülnek további kompromisszumos javaslatokkal, ha kell az Európai Bíróság előtt is megvédik igazukat.

Arra azonban nem adott választ, hogy Orbán Viktor erre célzott-e, amikor egy csütörtökön megrendezett ünnepségén azt mondta, a kormány kitart a céljai mellett, ugyanakkor mindenkivel tárgyalást folytat ha kell.

„Elmegyünk az oroszlán barlangjába is, időnként még jól is érezzük ott magunkat, és bemutatjuk azokat a szempontokat, elveket és érveket, amelyek alapján alakítjuk a transzparens politikánkat” – mondta akkor a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik