Belföld

Oktatási kerekasztal létrehozását kezdeményezi a PDSZ

24.hu
24.hu

2012. 02. 24. 16:40

A PDSZ abban érdekelt, hogy minél hamarabb összeüljön "egy olyan oktatási kerekasztal, amelyik meg tudja fogalmazni az elvárásait a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke bejelentette: már dolgoznak azon, hogy a kerekasztal összeülhessen. Hanalka István oktatáskutató arról beszélt, hogy a köznevelési törvény tervezetének vitájában “nagyon kevéssé érvényesült az, hogy valóban diskurzus alakuljon ki a kérdésekről”. A Nemzeti alaptanterv már egy kicsit más, mert itt van lehetőség némi párbeszédre – mondta Hanalka István, majd hozzátette: “igaz, hogy csak a műveltségi területek kapcsán, de ez is előrelépés”.
Szólt arról is, hogy Magyarországon nincs igazából elfogadott, olvasható, bírálható oktatáspolitikai koncepció. Ilyen semmilyen politikai erőnek nincs – mondta Hanalka István.
Az oktatáskutató szerint a fórumok segíthetnek abban, hogy legyen oktatáspolitikai koncepció.
Környei László független szakértő szerint a korábbiakhoz képest a jelenlegi NAT esetében pozitív elmozdulás figyelhető meg, “számos kritikai elem között azért néhány pozitív dolgot is meg lehet említeni” – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.