Belföld

Jobbik: Andor lépése hazaárulás

A párt feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél, amiért a magyar EU-biztos egyetértett a Magyarországot elmarasztaló bizottsági döntéssel.

A feljelentés ismeretlen tettes ellen szól, hazaárulás és hűtlenség miatt. Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes elmondta: Andor László teljesen alkalmatlan posztjának betöltésére, hiszen még csak ott sem volt az Európai Bizottság (EB) tegnapi ülésén, amely pedig “mandátumának legfontosabb” döntése lett volna. A politikus emlékeztetett rá, hogy a biztos méltányosnak nevezte az EB határozatát.

Andor László magyar állampolgárként, hivatalos megbízatásának felhasználásával olyan – külföldi szervezet által meghozott – döntésben vett részt, amely alkalmas arra, hogy rendkívül súlyos károkat okozzon Magyarországnak. Gyöngyösi szerint ezzel megvalósul a Büntető Törvénykönyvben rögzített hazaárulás bűntette, amely akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Tettei emellett hűtlenségnek is minősülnek, ugyanis az EB-döntés – súlyos költségvetési és pénzügyi következményei miatt – alkalmas az ország alkotmányos rendjének megsértésére is.

Mint arról a Hír24 beszámolt, a testület konszenzusos döntése az javasolja: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró – mai árfolyamon 142 milliárd forint – Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik