Belföld

Lefokozták Képíró vádlóját

Indoklás nélkül váltotta le a legfőbb ügyész a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetőjét.

A Magyar Nemzet az ügyészségi közlöny idei első kiadása alapján azt írja: Falvai Zsoltot, aki Képíró Sándor perében a vádat képviselte, a Fővárosi Főügyészséghez (FF) helyezte át Polt Péter. A BNYÜ volt vezetője beosztott ügyész lett a büntetés-végrehajtási csoportnál. Helyére Grim Zsolt legfőbb ügyészségi ügyész került.

A lap szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ erőteljes nyomására emelt vádat a 97 esztendős Képíró Sándor volt csendőr százados ellen az 1942-es újvidéki razziában játszott szerepe miatt. A vádat Falvai képviselte, de a Fővárosi Bíróság első fokon bizonyítottság hiányában felmentette az idős férfit, aki néhány nappal az ítélethirdetés után elhunyt.

A vád legfőbb bizonyítékait a szakértők és a bíróság is értékelhetetlennek minősítette, amit a náci háborús bűnösök fölkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ vezetője annak idején botrányosnak nevezett.

A Magyar Nemzet ugyanakkor túl szorosnak nevezi a Simon Wiesenthal Központ és Falvai kapcsolatát és azt is felrója a volt vezető ügyésznek, hogy „kétes szerepe volt a 2006. őszi rendőri bűncselekmények sikertelen föltárásában”. Az ő vezetése alatt a BNYÜ alig néhány olyan rendőrt volt képes azonosítani, aki részt vett a törvénytelenségekben.

Utóbbi téma egyébként napirenden volt kedden az Országgyűlésben is, ahol a pártok vezérszónokai korábbi érveiket ismételték meg. Rétvári Bence államtitkár a Balsai-jelentésről szóló vitára úgy reagált, hogy a 2006-os események bizonyítása az idő múlásával egyre nehezebb, de bízik abban, hogy lesznek felelősségre vonások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik