Minden családnak van háborús története, amely dédszülőről nagyszülőre száll, ezeket a személyes történeteket összegyűjti és dokumentálja egy világháború kutatásával foglalkozó civilszervezet. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) a hadtörténelmi vonatkozású közlemények mellett a személyes háborús sorsokat, a „magántörténelmet” is bemutató internetes oldalt, a Nagy Háború Blogot is üzemelteti. Az alapítvány kuratóriumának adonyi helytörténész tagja, Rózsafi János évtizedek óta foglakozik az egykor a székesfehérvári ezredekbe sorozott helyiek és környékbeliek háborús történetének a kutatásával. Az ő ötlete nyomán kereste meg az NHKA az adonyi kistérségi általános iskolákat a hadtörténeti vetélkedővel, amire Adonyból, Iváncsáról, Perkátáról, Pusztaszabolcsról is jelentkeztek csapatok. A következő hónapokban kilenc „alakulat” méri össze a tudását: az írásbeli fordulókra a blogon keresztül kerül sor, a döntőt pedig az adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tartják május végén, a Hősök Napja előtti héten. A hadtörténelmi vetélkedő rendezésében az NHKA mellett az Adonyért Alapítvány és említett az adonyi általános iskola is közreműködik.
- 08:29 Házasság első látásra: Szabi hazugsága után Judit azt mondta, véget akar vetni a kapcsolatuknak
- 08:12 A dél-koreaiak elmondták, mennyi észak-koreai katonai halt meg Ukrajnában
- 08:11 Egy héten belül két nőre támadt egy férfi Tatabányán
- 08:00 Egy pécsi árus szerint annyira nincs senki a karácsonyi vásárban, hogy 6 óra körül már zárták a bódékat
- 07:50 413 alá gyengült a forint
- 07:45 Beomlott a szolnoki felüljáró, a Magyar Közút szerint ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja
- 07:15 Valóságos vitaminraktár: megszületett az aranyszínű saláta
- 07:14 Kiugrott egy 35 éves férfi a besztercebányai kórház ablakán
- 07:00 „Én vagyok minden srác fantáziája” – csak fiatalabbakal randizik a 64 éves nő
- 07:00 Ezek a magyar települések a német ingatlanvásárlók kedvencei
- 06:55 Orbán Viktor: Világsztárokat veszítettünk
- 06:47 Estére megérkezik az országba az eső
- 06:42 A Konyhafőnök: rájárt a rúd Rácz Jenő versenyzőjére, aki leforrázta az arcát, aztán kiesett
- 06:32 Magyar Péter: Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell folyamodnia, hogy egyben tartsa a csapatát
- 06:30 55 méteres úszó karácsonyfa ütött agyon egy munkást
- 19:19 Ketten átálltak a Fideszhez, ezért lemondott egyéni mandátumáról Orosháza polgármestere
- 07:00 „Én vagyok minden srác fantáziája” – csak fiatalabbakal randizik a 64 éves nő
- 18:26 Lecsukták a Vizoviczki köréhez tartozó főrendőröket, egyikük szökni próbált
- 20:08 Megvan, miért nem fogadta el az Európai Bizottság az egyetemi modellváltásról szóló törvény módosítását
- 06:42 A Konyhafőnök: rájárt a rúd Rácz Jenő versenyzőjére, aki leforrázta az arcát, aztán kiesett
- 21:12 Leváltotta a BM államtitkára a fehérgyarmati iskola igazgatóját, mert sikkasztással gyanúsítják
- 22:15 Nem elég jó: Moszkva továbbra is a barátságtalanok közé listázta Magyarországot
- 07:45 Beomlott a szolnoki felüljáró, a Magyar Közút szerint ez a rendeltetésszerű használatot nem befolyásolja
- 18:02 Orbán: Olyan dolgokat fogunk csinálni, amit korábban még nem
- 16:02 Így válaszolt Orbán arra, hogy Zelenszkij szerint nincs befolyása Putyinra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!