Belföld

Ötvenen a koncerten: nagy bukás volt az összefogás buli

Nem a zenétől, sokkal inkább az ürességtől kongott az Egyetemi Csarnok vasárnap, a „Zenével az államadósság csökkentéséért” elnevezésű koncerten. A győri kampány mellett a pesti rendezvény is megbukott.

Egy éve hozta létre a kormány az „Összefogás az államadósság ellen” alapot, melyre elsőként egy győri plébános, Rédly Elemér utalt 1 millió forintot. Az akción felbuzdulva egy jótékonysági koncertet indított el Neményi Ádám, melyet február 19-én tartottak Győrben és a fővárosban. A kampány azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Papp László Sportarénában közel 100-an, míg a kisalföldi megyeszékhelyen alig ötvenen szórakoztak az ingyen színpadra lépő sztárokkal. Városunkban a 3 órás kezdés is jócskán kitolódott, 4 óra előtt már a jegyet vásárlók is háborogtak, hogy nem kezdődik a beígért koncert. Merthogy ők nem szívesen várnak már az érdeklődőkre, aki eddig nem jött az úgysem fog később sem – hangsúlyozták. És valóban így volt, ezért 4 óra után néhány perccel már a szervezők sem húzták tovább az idegeket. A konferanszié, majd a plébános úr szavai után Bende Ildikó, a Győri Nemzeti Színház művésze, és a Bon-Bon kezdte a hangulatalapozást. Már ha lehet beszélni hangulatról úgy, hogy az a bizonyos 50 fő aki tikettet váltott, teljesen elveszett az egyetemi csarnok miliőjében.

Jegy 2012-ért

A buli nemcsak azért nevezhető nagy bukásnak, mert így a befolyt bevételből csak jelképes összeggel tudták csökkenteni az államadósságot, hanem azért is, mert a fellépők, a technikai személyzet is teljesen ingyen vállalta a megmérettetést. Egy ilyen, vagy ehhez hasonló összejövetel legalább 6-8 millió forintba kerülne, ezzel ellentétben most 500 ezer forintból „megúszták” a rendezők a kivitelezést, tulajdonképpen a semmiért. Számoljuk csak ki a bevételt, ha 2012 forintért árulták a jegyeket. Pedig a szakemberek sokat munkálkodtak a háttérben, hogy minden tökéletes legyen. Úgy tűnik mindhiába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik