Belföld

Győrben továbbra is választható saját orvos

Március elejétől Sopronban nem fogadhatnak saját szakorvost a szüléshez a kismamák, viszont Győrben nem törlik el ezt a lehetőséget.

Győrben továbbra is fogadhatnak nőgyógyász szakorvosokat a szülő nők – mondta dr. Nagy Sándor, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa. Ezzel szemben Sopronban március elejétől orvosokat nem, csak szülésznőket lehet megfogadni a leendő anyukáknak.

A soproni doktorok azzal indokolták közös elhatározásukat, hogy fáradtak, nem tudnak folyamatosan, éjjel-nappal a szülő nők rendelkezésére állni. Az is megtörténik, hogy az orvossal szerződött terhes nő éppen akkor szül, amikor a nőgyógyásznak a napi ügyeletét követő kötelező pihenőidejét kellene töltenie. Ez pedig komoly jogi aggályokat vethet fel.

A Győrplusz.hu értesülései szerint, városunkban nem tervezik ennek a lehetőségnek a megszüntetését. Dr. Nagy Sándor elmondása szerint nagy igény mutatkozik erre a kismamák részéről, hiszen a terhesgondozás során személyes bizalmi viszony alakul ki, melyet a szülőszobában is igyekeznek fenntartani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik