Belföld

Titkos baloldali szövetség alakult

A Népszabadság információi szerint a Baloldali Kerekasztal a Változásért elnevezésű szervezetben az MSZP és Schmuck Andor szociáldemokrata pártja is helyet kapott.

Saját kerekasztalt alapítottak a baloldali pártok – értesült a Népszabadság. Ugyan hivatalos partnerségi megállapodást még nem írtak alá a résztvevők, az „ideológiai együttműködés alapjait” csütörtök délután, egy Kossuth téri kávézóban már letették.

A lap információi szerint az új baloldali kerekasztal megalapítói között a Thürmer Gyula-féle Magyar Kommunista Munkáspárt, a Vajnai Attila nevével fémjelzett Munkáspárt 2006, a Kapolyi László és Schmuck Andor által irányított Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a korábban Tamás Gáspár Miklós, most Trasciatti Attila ügyvezető elnök szervezte Zöld Baloldal, illetve a Magyar Szocialista Párt szerepel. Utóbbit Balogh András elnök-helyettes képviselte a tanácskozáson, aki tolmácsolta az MSZP partnerségi szándékát, de jelezte: tájékoztatja az ügyről a párt elnökségét.

Bár a „BAKA” néven emlegetett szervezet munkájához első körben pártok és szervezetek csatlakoztak, a kerekasztal bárki számára nyitott. A szervezet legfőbb célja nem az Orbán-kormány leváltása, hanem az ország problémáinak megoldása.

„Ha azonban a megoldásokhoz az Orbán-kormány leváltásán keresztül vezet az út, akkor ezt az eszközt is használni fogjuk” – tette hozzá a lap egyik forrása.

Úgy tudni, hogy a BAKA tagjai február 28-án ülnek össze először hivatalosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik