Belföld

Néhány óra alatt négyszáz kamiont léptettek ki Nagylaknál

Mintegy négyszáz kamion hagyta el Nagylaknál Magyarországot a Csongrád megyében feltorlódott csaknem 650-ből kedden délután kettőig, miután a román hatóságok 10 órakor engedélyezték belépésüket az országba.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, a rendkívüli hóhelyzet miatt a román határőrizeti szervek hétfőn döntöttek úgy, hogy az országban kialakult időjárási viszonyok miatt nem engedélyezik a 7,5 tonna feletti össztömegű nagyobb járművek belépését. Ezért a rendőrség leállította a Nagylak felé tartó forgalmat. Az összegyűlt 650 kamiont a forgalom kedd délelőtti újraindulásáig parkolókban és a lezárt szegedi 502-es úton helyezték el – tette hozzá a százados.
A teherautókat szakaszolva engedi a rendőrség Nagylak felé, ahol folyamatos az átléptetés, így a kora esti órákra megszűnhet a torlódás – tudatta a szóvivő.
Korábban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kovács Károly számolt be az MTI-nek a kamionzár feloldásáról, közölve, hogy megindult a kamionforgalom a magyar-román határszakaszon lévő átkelőkön. Tájékoztatása szerint csupán Hajdú-Bihar megyében több száz, Romániába tartó kamion vesztegelt az éjszaka az utakon.
Elmondta azt is, hogy a kamionzár feloldását követő első órában az ártándi határátkelő környékéről 70 kamion hagyta el az országot Románia felé, és a közúti torlódásokat elkerülendő, folyamatosan, szakaszosan indítják a járműveket a határtól távolabbi területekről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik