Belföld

Több százezer károsultja lehet a Malév-csődnek

Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság február eleji leállása miatt, de ez a szám jóval följebb kúszhat.

A Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret – mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának hétfői ülésén.

Az ülésen Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: a szövetség szakmai bizottságai elkészítették azt az eljárást, amelynek alapján az összes bankkártyával fizető ügyfelet kártalanítani fogják a bankok. Az együttműködés eredménye az lesz, hogy néhány héten, de maximum három hónapon belül az ügyfelek a bankkártyával kifizetett teljes összeget vissza fogják kapni – tette hozzá. Becslések szerint a károsultak mintegy harmada fizetett bankkártyával (bővebben a bankkártyások kártérítéséről lent).

Karsai Györgyi szavai szerint a károsultak mintegy 50 százalékát ki tudják fizetni a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által, az elszámolási rendszerben befagyasztott összegekből, az utazási irodákon keresztül. Hozzátette: a szövetség ugyanis a leállást követően azonnal felfüggesztette az elszámolási rendszerben a légitársaságot, az ott szereplő összegeket pedig befagyasztotta.

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a napirendi pont megtárgyalása után újságíróknak azt mondta: jelenleg zajlik a valós igények felmérése.

A helyettes államtitkár az ülésen a légitársaság jövőjével összefüggésben azt mondta: nyitottak minden olyan szakmai javaslat, illetve szakmai befektetői csoport előtt, amelyek egy új, budapesti székhelyű légitársaságban érdekeltek. Több ilyennel beszéltek már, ezek egy része azokból került ki, akik az itt maradt utasokat elvitték, illetve a külföldi transzfereket is teljesítették.

A képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy a bizottság a károk minimalizálásával foglalkozzon, és később vagy egy másik testület vizsgálja azt, hogy a Malév hogyan jutott idáig.

A testület állásfoglalást fogadott el a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ebben egyebek mellett egyetértettek a kormány intézkedéseivel, amely elindítja a kártalanítást, támogatták, hogy minél hamarabb rendeződjön a légitársaság jogi helyzete, és szorgalmazták, hogy a fogyasztók minél hamarabb és a lehető legpontosabb információkat kapják.

Még egy gyomros Ferihegynek

Márciustól felfüggeszti Peking-Budapest járatait a Hainan Airlines. Március 2-án landol Ferihegyen a kínai légitársaság utolsó gépe, azt követően „egyelőre ismeretlen időtartamra” leállnak – értesült az AIRportal.hu. A fuvarozócég képviselete egyelőre nem kommentálta a hírt.

A lap szerint gyanítható, hogy a Malév megszűnése húzódhat a döntés hátterében. A Hainan budapesti járatai ugyanis nem teljesítettek rosszul. Mindez újabb csapást jelenthet a Budapest Airport számára, mert az American és a Delta kivonulása után ez volt az utolsó hosszú távú járat, amely Ferihegyre járt.

Visszakapják a pénzüket a bankkártyával fizetők

Minden bankkártyával Malév-jegyet vásárló visszakapja a repülőjegy teljes árát, azok is, akik későbbi időpontra váltottak jegyet – közölte a Magyar Bankszövetség hétfőn az MTI-vel. A szövetség megerősítette, hogy mindenki, aki bankkártyával vásárolt Malév-repülőjegyet, visszakapja a jegy teljes árát az érintett piac szereplőkkel folytatott tárgyalások eredményeként.

A múlt héten kedden a szövetség még azt közölte: azon utasok esetében, akik későbbi időpontra váltott jeggyel rendelkeznek, a visszatérítési folyamatot a bankok még nem tudják elindítani, mert a Malév jogi helyzete és kártérítési folyamata részleteiben nem tisztázott.

A mostani közleményben a szövetség gyakorlati tanácsokat is ad: a kártyakibocsátó bankkal kell felvenni a kapcsolatot, és érdemes előzetesen tájékozódni az ügyfélszolgálatokon a szükséges dokumentumokról.

Alapesetben az elektronikus repülőjegyre, számlára, az utazás részleteinek leírására, esetleges levelezésre, és általában a helyszínen reklamációs nyomtatvány kitöltésére van szükség. Tanácsos, hogy az utazással kapcsolatban minden dokumentum rendelkezésre álljon. Mindezek alapján lehet kezdeményezni a bankkártyás panaszeljárást.

A többszereplős nemzetközi folyamat az ügyfelektől minél pontosabb dokumentációt és türelmet kíván, ugyanakkor a bankoknak igen jelentős adminisztrációs feladatot jelent – hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.

A közleményben megjegyzik: az átfutási idő esetenként eltérő lehet. A visszatérítés a nemzetközi bankkártyás szabályoknak megfelelően történik, várhatóan három hónapon belül.

Az ügyfeleknek a visszaigénylési folyamattal kapcsolatban költségtérítést nem kell fizetniük, az adminisztrációs költségeket a bankok viselik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik