Belföld

Vége az extrém hidegnek

Hazánk időjárását egy Izland és a Spitzbergák fölött található ciklonrendszer határozza meg. Nedves levegő áramlik fölénk, de havazásra csak délen kell számítani.

Nap és hó

Vasárnap napközben dél felől egyre nagyobb területen növekszik meg erősen a felhőzet, de az ország északi felén még alapvetően napos időre számíthatunk. Éjszaka és hétfőn csak az északi határ mentén lehet szakadozottabb a felhőzet, és fordulhat elő némi napsütés. Vasárnap és éjszaka hazánk déli felén várható változó intenzitású havazás, majd hétfőn egyre inkább csak a Dél-Alföldön várható hóesés. A Dunántúl nyugati részén megélénkül, hétfőn a Fertő-tóhoz közelebbi tájakon meg is erősödhet az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8, -15 fok között valószínű, de északkeleten a kevésbé felhős helyeken ennél néhány fokkal hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 0, -6 fok között várható.

Ezt követően szerdán lehet ismét havazásra számítani, ami a Dunántúlra jelentős enyhülést hoz. Ekkor helyenként már akár plusz 2 fokot is mérhetnek. Emellett szerdától több helyen megerősödik majd a szél, amely csütörtökön viharossá is fokozódhat. A Dunántúlon akár az óránkénti 80 kilométeres erősséget meghaladó széllökések is előfordulhatnak – hangsúlyozta Csonka Tamás.

Hideg marad, de nem annyira

Az extrém hideg idő fokozatosan megszűnik, de még mindig hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa vasárnap az MTI-vel. Csonka Tamás azt mondta: az elmúlt időszakban mind a minimum-, mind a maximumértékek jócskán elmaradtak a februári átlagtól. A következő napokban csak némileg enyhül a hőmérséklet, így továbbra is hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál.

Citromsárga három megye

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjának információi szerint jelenleg három megyében, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben elsőfokú – citromsárga – figyelmeztetés, vagyis ezeken a helyeken mínusz 15 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Hétfőre ugyanerre a három megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, szintén az extrém hideg miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik