A gyöngyösi tűzoltóság három szerkocsival, mintegy 15 fővel vonult ki Gyöngyöspatára, azt követően, hogy nem sokkal fél öt után bejelentés érkezett egy lakástűzről – mondta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. A helyszínen azt tapasztalták, hogy a családi ház tetőszerkezetének, mintegy a fele ég, ugyanakkor személyi sérülés nem történt – közölte Antal Erika.
Farkas János, a helyi cigányvajda megerősítette, hogy az ő háza ég. Egyelőre bővebb információval nem tudott szolgálni, így a lángok fellobbanásának okáról sincs sejtése; az oltás folyamatban van – mondta Farkas János. A vizsgálat eredményét várják.
A leégett ház (Fotó: MTI)
A tűzoltók nem sokkal hét óra után eloltották a tüzet. A tűz miatt keletkezett károk következtében 17 ember vált otthontalanná – mondta id. Farkas János. Közlése szerint a tűz és az azt követő oltás nyomán leégett, illetve elázott az egész épület, ezért rokonoknál ismerősöknél húzzák meg magukat.
A gyöngyösi tűzoltók három, a hatvaniak pedig egy szerkocsival vettek részt a lángok megfékezésében – közölte Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője. A tűzvizsgálat szombaton este még zajlott; várhatóan hétfőn készül el arról a jelentés – mondta Antal Erika.
Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy az elmúlt év tavaszán etnikai jellegű feszültség alakult ki a településen. Az események fontos szereplőjévé vált, a helyi cigányság által vajdaként tisztelt Farkas János.